Kocsmaturista 2.0 Címlap

Söre lett a szülővárosomnak! – Igyunk ZEGI-t Zalaegerszegen!

Egy “város söre” ellentmondásos jelenség. Világi példák alapján könnyen előfordul, hogy bátortalan, snassz söröket takar. Amikor felröppent a híre, hogy szülővárosomban, Zalaegerszegen elkészült a ZEGI, egyszerre lettem kíváncsi és aggályos, hogy vajon milyen lesz majd. Elmentem a sörbemutatóra!

Felelősségi nyilatkozat: SÖRMENTESSÉGÜNKET ÁTMENETILEG MEGSZAKÍTJUK! Pont fél évvel ezelőtt nyilatkoztam ki, hogy jelentősen visszavonom a pusztán sör témájú bejegyzéseket a Kocsmaturista blogon és fél évig ezt gyönyörűen tartottam is, de követezzetek meg, a szülővárosommal most kivételezek!

Ha egy-egy új város kocsmaéletét indulok felfedezni a helybéli legérdekesebb, leghangulatosabb kocsmák feltérképezése mellett mindig kiemelt fókuszom, hogy van-e sörfőzde a városban. Zalaegerszegen már van, 2017 óta működik az Elf Kisüzemi Sörfőzde. Amióta léteznek, rituálém minden hazalátogatáskor meginni egy üveggel a kapható négy sör valamelyikéből.

ZEGI Sörbemutató a Sörfesztiválon - Kocsmaturista

Történelmük második évében eljött a következő szint ideje, elkészíteni a Zegit, Zalaegerszeg sörét.

Zegi Sör - A bemutató - Kocsmaturista

A fentiek alapján amilyen kecsegtetően hangozhat egy ilyen szlogen, annyira félre is lehet vele menni. Két pozitív előjel azonban már kísért a bemutatóra:

  1. Vagányul az a neve, hogy Zegi. (Azoknak, akik nem tudnánk és még csak nem is raknák össze, a város régi, közhasználatú beceneve, Zeg)
  2. Felsőerjesztésű sörről van szó. A lager hagyományok mezején, még mindig friss sörforradalom idején ez bevállalós húzás!

A Zegi jól időzített – Sörbemutató egy sörfesztiválon

A Zegi bemutatónak keretet adó alkalom a VIII. Zalaegerszegi Sörfesztivál volt, a Városi Sportcsarnok előtt.

Zegi sör bemutató - Kocsmaturista
Erdélyi Tamás fotója

VIII. Zalaegerszegi Sörfesztivál - Zegi sör bemutató - Kocsmaturista

Szeptember 29-én, szombat délután adta oda magát a nagyközönségnek a Zegi. Előtte volt a hivatalos bemutató. A polgármester, Balaicz Zoltán konferálta fel ünnepélyesen a városi sört, de nem olyan unalmasan, rosszul polgármesteresen, ahogy azt adja magát ilyenkor a fejekben, hanem jó kedélyűen, viccelődve, de emellett büszke jelentőséggel.

Zegi sör bemutató - Kocsmaturista - A polgármester megnyitója

Kiemelem ezt a snittet: “…fontos városi szempontból, lokálpatrióta kötődés szempontjából.”

Rámutatott, hogy azon túl, hogy mostanában egyre több Zalaegerszeg termék jelent meg (csokoládé, színező, társasjáték, gyerekkönyv),

Zegi sör bemutató - Zalaegerszeg termékek - Kocsmaturista

volt már a városnak olyan bora (László Pince) és pálinkája (Farkas Pálinka), amire büszke lehet. De mi van a sörrel ? – tette fel a kérdést egyszer a város sörfőzőjének, Elekes Ferencnek. Most megjött a válasz a Zegi formájában.

Na de milyen sör is az a Zegi?

Feri válaszolt a részletekkel kapcsolatban (az idézet tartalmi hűségre törekszik, de nem szó szerinti):

Zegi sör bemutató - Kocsmaturista - Elekes Feri

„Csak annyit döntöttem el, hogy világos és felső erjesztésű, ale típusú legyen, de nem határoztam meg a fajta kereteit. Nem illet volna Zalaegerszeg sörének egy konkrét, hangsúlyozottan belga vagy angol fajtájú sör. A besorolás special ale. Nem akartam lágert, de IPÁt sem. Nem akartam megosztó aromákkal játszani, inkább titkos, extra hozzávalóval feldobni. És mivel a környékre, Göcsejre jellemző a tökmag, tökmagolaj fogyasztás, a Zegi pirított tökmagot tartalmaz. Nemcsak egy címkét akartam, amire rá van írva, hogy a város söre, hanem igazából akartam egy sört készíteni, direkt ennek a városnak.”

A Zegi címkén is hagyományos zalai hímzés motívum található a Z betűben, ami dombornyomásban már az eddigi Elf sörök címkéjén is fellelhető volt a figyelmesebb szemeknek.

Zegi sör bemutató - Kocsmaturista

Élet a kóstolás után

A szöveges bemutató után természetesen meg is kóstoltuk a Zegit.

Zegi sör bemutató - Kocsmaturista-öntés
– Hadd fogyjon! – mondták a háttérben.

Még itt is izgultam kicsit, de szerencsére nem csalódtam. A Zegi jól eső, nem tolakodó, de mégis karakteres sör lett, aminek széles mellel állhat mögé egy-egy zegi és a város is.

Zegi sör bemutató - Kocsmaturista kóstolás

Érezni benne a pluszt. Ha már tökmagos, az alkoholtartalma is tökös, 5,7%-os.

Nem az a fűnyírós sör – mondta róla Feri, hozzátéve, hogy “bár valaki biztosan ezzel is tud füvet nyírni.”

Zegi sör bemutató - Elekes apa és fia - Kocsmaturista
Elekes Apa és fia együtt a Zegivel
Zegi sör bemutató - Kocsmaturista
A sörcikkgyűjtő “kollégáim” is megkapták a maguk jussát a Zegiből – Erdélyi Tamás Szombathelyről
Zegi sör bemutató - Kocsmaturista
Elfékkel és az érdeklődő Sörcikkgyűjtők jelenlévő csapatával (nem teljes létszám, egyikük elbóklászott)
A bemutató után megkezdődött az új értelmű ZEGI korszak is ZEGEN. A “hogyan tovább”-ba is kaptunk egy kis betekintést. Az Elf Sörfőzde tele van tervekkel. Azt szeretnék, hogy rövid időn belül a Zegi legyen az első olyan sörük, ami a sörcsapokra is betör a városban. Az én Kocsmaturista szemszögemből extra bónusz, ha a zalaegerszegi kocsmákban csapolni is fogják majd a város sörét. Emellett a belvárosból egészen kieső sörfőzdét is szeretnék Elfék jobban bekapcsolni a városi életbe: főzdetúrákkal, klubhelyiségként is szolgáló sörcsap teremmel (“taproom”) helyben fogyasztási lehetőséggel és eseményekkel. Kocsmaturista agyat melengető gondolat az ilyesmi. Ráadásul úgy hírlik, hogy a város egyik népszerű hamburgerezője, a Strike ZEG külön hozzáillő hamburgert is készített a Zegihez.

Zárszavak a ZEGIhez

Örülünk zegi Vincentek! Mert elég jó söre lett a városnak, elég sajátos is és nekem még külön tetszik, amit extrán megtudhattam az esemény által, hogy ez a város nem fázik mellé állni és nevét adni az alkoholkultúrának sem a megfelelő szinten. Így már egy zegi Piroska kosarában a Farkas mellett nem csak a László borok, hanem egy újabb Zegi ital is megbújhat. Kösse fel a bugyogót minden nagymama!

Bónuszként elmondom, hogy aki a többi Elf Sörfőzde sörre is kíváncsi, kaphat még Táltost (stout), Huncutkát (witbier búza), Apafejet (APA – American Pale Ale) és Hangadót (belga saison)

Az Elf sörfőzde Facebook oldalán tájékozódhattok fenn rögzített bejegyzésben a Zegi fellelhetőségéről is: https://www.facebook.com/elfsorfozde/

Zalaegerszeg a Kocsmaturista térképen:

Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsmaélet és kocsmakultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista

A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.

Zalaegerszeg eddigi összefoglalója a Kocsmaturistán (még feltöltés alatt lévő oldal):

Söre lett a szülővárosomnak! – Igyunk ZEGI-t Zalaegerszegen!

Példák más magyar sörfőzdék bemutatóira a Kocsmaturistán:

Sínen a nógrádi kisüzemi sörgyártás – Fűtőház Sörfőzde

Vendégségben a sörfőzdében – Guri Sörfőzde, Jászapáti

Hatvan serkortyra Hatvantól

 

Szólj hozzá!