Kocsmaturista 2.0 Címlap

Vasúti Resti Reneszánsz Balatonszemesen – Érd el időben!

A balatonszemesi vasúti resti 17 év tetszhalál után éledt újra 2019-ben. Hála három barát sörözés közben jött ötletének! Egy olyan laza és menő restit hoztak létre, amilyet még nem láttam, de talán Magyarország sem. Sajnos rövid életre ítéltetve született újjá, de mindenképp megéri a zarándoklatot még szeptemberben vagy a 2020-as szezonban.

Kevés lázba-hozóbb kocsma-célpontot lehetne nekem megidézni annál, mint amit a balatonszemesi Gelencsér Andris skiccelt lelki szemeimnek közös barátaink esküvőjén. Egy sokáig zárva sínylődő restiben hirtelen új világ született, a retró restiktől idegen fiatalos stílusban, zenés estekkel, balatoni és környéki borokkal. És mellékelte, hogyha látni akarom, jöjjek gyorsan, mert az sem biztos, hogy jövőre kinyit. Az épületét ugyanis lebontani készülnek.

Siettem hát ahogy tudtam, főleg miután képet is láttam a szinte berlinesen tarka világáról. Mielőtt belemerülnék a konkrét élményekbe, térjünk ki picit az eddig feltárt mai vasúti resti helyzetre Magyarországon!

Restik hamvain

A vasúti resti eleve is egy érdekes műfaj számomra. A hőskorukban nem ismerhettem őket. Többnyire csak azokat a szedett-vedett maradványokat kaptam már, amelyeket megtépázott a szocalizmus karma és a kilencvenes évek foga. Pedig nagyon jó perspektívának tartom, hogy a – sokszor gyönyörű – vasútállomás-épületeinkben vagy mellettük fogadjon vagy búcsúztasson egy emlékezetesen kellemes vendéglátó egység. 

Szerencsére az utóbbi években egyre több pozitív restiféleség-tapasztalatom volt, amik ígéretes irányba mutattak. Voltak köztük régebbiek és újak, újra újak vagy újítottak is. Megyeszékhelyeken eddig Szolnok és Székesfehérvár lógott ki a korábbi silányabb sorból, de a balatoni találataim nagyobb hatásúak voltak: Balatonfüreden (ITT!!!)Fonyódon (ITT!!!) és Balatonföldváron is. Nemrég csíptem el, még csak vonatablakból a balatonboglári resti újranyitását is. A balatonszemesit azonban élesben is kipróbáltam.

Látogatás a balatonszemesi restiben 2019-ben

Nagyon jó, hogy tényleg rögtön az állomás épületében fogad és annak kínálja magát, ami, resti. Így címeresen, retrósítva, neonosan.

Amikor késő délután érkeztem kívül-elül szinte teljesen üres volt. – Nem jó jel – gondoltam. Pedig megfelelt a várakozásaimnak. Hangulatos, csinos. Egyszerre kortárs, és egyszerre retró. Színes székek, krétatáblás pult, de régi cserépkályha, rádió és antik pamlag.

Az alkoholkínálat főleg a balatoni és környékbeli borokra (Bújdosó, IKON, stb.) egy jó polcnyi röviditalra és csapolt sörre a Dreher nemzetközi márkáiból. Egyedül a kisüzemi sört hiányoltam. Az árazás kiegyensúlyozott középszint. (Pl. 400 Ft-on belül megvan egy hosszú lépés, 550 Ft egy korsó Kozel). 

A balatonszemesi resti párhuzamosan céloz több korosztályt: gyereksarok jobbra, DJ és egyéb zenesarok balra. És ekkor az udvaráról még nem is beszéltünk.

Az udvar a leglazábbBalaton és MÁV tematikájú falfesményekkel tarkított udvar vegyes kerti bútorozással. Még tornaórai zsámoly is van.

– A helyiek is segítettek berendezni – mondja Gergő, a Re-Resti egyik atyja. – Erre jártak és egyszer csak letettek egy-egy bútort itt. Mindent magunk festettünk ki. Nagy gonddal, még akkor is ha úgy volt, hogy csak egy nyár szerelem lesz belőle. 

Én nem értettem, hogy miért pont ez a kis udvar a legkihasznátlanabb.

– Az emberek valahogy félnek tőle. – fejtegette Gergő – Nézegetik, de talán nem biztosak benne, hogy ide is le szabad ülni.

Ezen a ponton felszólítunk mindenkit, hogy bátran merjen leülni a balatonszemesi resti udvarára! Köszönöm! (A szerk.)

Esti műszakban úgy láttam, hogy a Resti beteljesítette a küldetését. Vegyes korosztályok, nemek, karakterek, kutyák, biciklik vették birtokba. Elég fesztelen hely volt, változatos, nem átlagos zenével, hogy bárki lazulhasson itt. Ahhoz pedig elég igényes és új-polgári, hogy akár egy család kisbabával is komfortosan le tudjon ülni egy időre. Erre volt is példa. Ez a széles társadalmi kocsmastílus még mindig jelentős hiánycikk Magyarországon. 

Hiányérzetet hagyott bennem maga után azonban az, hogy nappal mennyire pangott az estéhez képest. Én azt az egyik fő-okot gyanítom a háttérben, hogy Magyarországon a nappali társasági életnek kevésbé van kultúrája. Ellentétben Olaszországgal vagy az ex-jugoszláv országokkal a magyar ember ritkán issza ott a reggeli kávét, ahol az esti sört. Erre tudatosan kell nevelni és biztatni a népet, és ehhez még sok ilyen „egész napos” hely kell. Az úttörőknek még nehéz. Én viszont nagyon szorítok, hogy kitartsanak az ilyen kreatív kezdeményezők, mert fontos lehet a szerepük.

A nappali betérők számára van öreg restisen jó pár könnyű harapnivalójuk, például négyféle melegszendvics, négyféle töltött Lepény… 

…rágcsálnivalók, csokik (természetesen a Balatonszemes is a Balaton szelettől), Mokambo kávé, limonádék, szörpök. Illetve programok terén is aktivizálták magukat: érdemes a zenés esteken kívül akár gyerek- és sportprogramokért is figyelni a Facebook oldalukat. Volt már strand-röplabda bajnokságuk is. Látogatásom óta pedig új eleme a térnek egy ping-pong asztal.

A balatonszemesi resti kilátásai

Most úgy néz ki, hogy szeptemberben vagy amíg “értelme van” nyitva maradnak, és jövőre megkezdik a második, egyben utolsó szezont. Kiemelten ajánlom, hogy ezt a tiszavirág-életű Re-restit élje át minden kortárs kocsmakedvelő, aki csak teheti. Az egyik jelszavuk a #szeresti, találó, mert jócskán szerethető resti. Így tovább a végéig! És hasonlóan jó folytatást kívánok, sőt követelek máshol!!! 😉 És legyenek jó példa sokaknak! Ilyen helyekkel feltöltött Magyarországot kívánok. 

Balatonszemesi resti Facebook oldal: https://www.facebook.com/SzeResti/

Cím: Balatonszemes 6836 Vasút u. 1. 

Nyitva tartás: Vasárnap-Csütörtök: 10:00-24:00, Péntek-Szombat 10:00-2:00

Balatonszemesi záradék és hálaadás

Balatonszemes így hirtelen szimpatikus hely. Tetszett az összetartónak mutatkozó vendéglátós közössége és az átlagosnál több pozitív beállítottságú figura, akikkel itt találkoztam. Gyors előkóstolással általánosnak mutatkozott a jó hangulat és légkör a helyeken.

Szemes egy része még mindig olyan, mintha 20 éve megakadt volna a lemez a Coco Jumbonál, de vannak előremutató egységek és a régiek között is akadnak ránézésre hangulatosak. 

Örök hála a kb. 45 éves Gely’s grill csapatának az ötletért, és hogy ilyen kedvesen fogadtak, hogy megszállhattam náluk, és hogy elláttak tanácsokkal és mesékkel és hogy visszahívtak jövőre. 

Ha tetszett a cikk, segítsétek az igeterjesztést és osszátok meg olyan ismerőseitekkel, akiket érdekelnek városlátogatások és a kocsmatúrázás! 

Balatonszemes is a nagy Kocsmaturista térképen:

Egyéb balatoni írások a Kocsmaturistán:

ÁLLANDÓ FELHÍVÁS

Ha szeretnéd, hogy idővel a Te környékedről, városodról vagy kedvenc városodról is készüljön hasonló élménybeszámoló, kérlek, egy percig se fogd vissza a tippjeidet! Folyamatosan fürkészem és feljegyzem az izgalmas kocsmaélettel rendelkező, de legalább egy ikonikus, látogatásra érdemes kocsmával bíró városok, városrészek hírét Magyarországon belül és kívül, hogy a közelben járva ne hagyjam ki őket! Javaslataitokat szintén nagyon szívesen fogadom a kocsmaturista@kocsmaturista.hu címen vagy üzenetben a Kocsmaturista Facebook oldalán.

Kövessetek és kedveljetek és biztassátok erre az összes ismerőst és ismeretlent:

Csatlakozzatok a Kocsmaturista Facebook csoportjához is!

Várom a képeitek, hangulatjelentéseiteket, kocsmában elcsípett aranyköpéseiteket akár a kedvenc törzskocsmátokból, akár utazásban közben felfedezett kocsma-gyöngyszemekről!

www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Szólj hozzá!