Miskolc és kocsmái első látásra – Cáfolat az ítéletekre?

Van néhány magyar város, amiknek a nevét szinte csak negatív kicsengéssel lehet hallani az utca emberétől. Számomra Miskolc is egy volt közülük. Én nem hiszek feltétlenül az ilyen hangoknak, de azért jó meggyőződni és magamtól mást (is) találni. A múltkori zip’s brewhouse esemény után eltöltöttem még hét órát a városban császkálással, a piac és pár miskolci kocsma felfedezésével. Ezt tapasztaltam:

Miskolc előítéletei

Nézzük először, hogy jártamban-keltemben mivel is vádolták Miskolcot a legtöbben: ronda / nincs ott semmi / iparváros / szörnyű a lakosság. Valaki egyenesen suttyóland-nek hívta. Persze most sem az következik majd, hogy jövök én, a sehonnani és komoly hét órás tapasztalattal elmesélem, hogy nem ez az igaz, hanem az, amit én hirtelen levontam. Még csak annyit állíthatok, hogy egy amúgy városfelfedezésekre fogékony embernek újoncként minimum hét órát kellemesen, érdekesen és akár a visszavágyás és a fennmaradt kíváncsiság élményével el lehet tölteni Miskolcon. Nem szabad elrettenni, sőt!

(…és most még nem is beszélünk Lillafüredről és a Diósgyőri várról, stb.)

Saját városi benyomásaim Miskolcról

Érezni Miskolcról, hogy a negyedik, sőt valaha a második legnépesebb magyar város (sajnos drasztikusan csökken a lakosság). Vannak nagyvárosias vonások: akár széles, több sávos városi utak, egymással össze-vissza szögeket is bezárva, két villamosvonal. A főutca (Széchényi utca) és környéke kifejezetten megkapó.

Egyrészt kiterjedt sétálózóna autóforgalom nélküli mellékutcákkal. A főutcát is “csak” a villamosvonal háborgatja. Másrészt két oldalt mutatós, színes régi épületek sorakoznak. Egyik homlokzat káprázatosabb a másiknál. Az állapotuk már vegyesebb, a frissen felújítottól a lepattantig.

Ezzel együtt délceg közép-európai nagyobb város utánérzése és léptéke van a belső Miskolcnak. A fő utcai élmény alapján járhatnánk akár Krakkóban vagy Pozsonyban is. A Széchényi utcával párhuzamosan folyik a Szinva patak, aminek környéke, főleg a felújított Szinva terasz szintén szépen rendezett és látványos.

A “Villanyrendőr” kereszteződése, városi csomópontja

Mindig fontos kérdés, hogy mennyire jellemzi egy belváros a város egészét? Én ennyivel tudom, hogy még közel sem jártam be Miskolcot. A Csabai kapu-Görgey Artúr utca vonalról közelítettem a belvárost, elhaladtam a Herman Ottó Múzeum és a Népkert között, sétáltam egyet a Kisavas soron, és már landoltam is a városközpontban.

Ezzel belátom, tényleg csak a java jutna. Péntek délelőtt lévén, a piac környékét vettem célba. A Búza tér már egy más világ. Tetszett az is, de hatalmas a kontraszt. Az elegáns belvárosból secperc alatt, egy kanyarral kijutsz egy kínai negyed és egy ipari zóna vonásait magába sűrítő életképbe.

Mintha Budapesten az ötödik kerülettől két utcára lenne a Kőbányai út. Olyan kaotikus horizont tárult elém, hogy csak bambultam, hogy mi merre lehet, de egy elágazó aluljárón át feljutottam a piachoz. Az aluljáró olyan budapesties, hogy ilyet talán még nem is láttam a fővároson kívül Magyarországon: retró büfék, kínai ruhaárusok, stb.

A miskolci Búza téri piac és kocsmái

A Búza téri vásárcsarnok 10 éve felújított homlokzata nagyon vonzó, külön látványosság. A csarnokon kívül van még egy terebélyes, fedett árusító tér. Volt még nyüzsgés, pedig csak kora délután értem oda: bőséges kínálatot és sok vásárlót találtam. Igazi pezsgő piac! Zsánerkedvelőknek kötelező! 

Rögtön feltűnt, hogy a szépszámú falatozón túl (<ami külön dicsőség) több kocsma is van. Minimum négyet sikerült megszámolnom, de némelyik csak kiadó ablakkal operál, valamelyiknek pedig már kérdéses a sorsa.

Kettőt piaci kocsmát látogattam meg.

1. Kóser Söröző – Valóban kóser!

(1026. állomás – 2. miskolci állomás)

Miskolcon korábban csak a zip’snél jártam, ami bármely városban is egy elöljáró, ultramodern gasztro-űrhajó lenne, és eleve nagy kontraszt minden világok minden piaci kocsmájának. Ehhez képest a Kóser Söröző egy egyszerű, hagyományos, de mégis hangsúlyosan takaros kis kocsma.

Meglepetésemre egészen nőies stílusjegyekkel bírt: mályva színű fal, hullámos tükördarabkák, az asztalokon művirág, díszköves falkirakások, akár cukrászdának is elmenne.

Jó forgalmú, jövés-menéses, folyamatosan újra feltelő megpihenőként mutatkozott be. Főleg idősebb férfiak érkeztek, de nők is megfordultak. Akadtak persze kiégett, fájdalmas arcú emberek, ahogy ilyen helyszínen szinte elvárjuk, de nemcsak és nem többségében. Pedig egész hosszan elücsörögtem és méláztam ott. Volt olyan vidám, közösségi figura is, akinek humora betöltötte az egész kocsmát. – Sima bor van? – dobta fel a rendelést. – Ennyi időm nincs egy vendégre – kacagva zárta vele rövidre a pultos nő pár perc múlva a beszélgetést. – Valakik fröccsöztek, de legtöbben söröztek. Soproni és Soproni Démon volt csapon (170-200/pohár). Egészen extra ital-menüválasztásokat is kifigyeltem, pl. valaki a kávéhoz sört, meggylikőrt és a unikumot ivott egyszerre.

Piaci kocsmához hűen a bevásárló szatyor szinte dresszkódos volt itt, de valaki leparkolta az almás ládáját, a boros kannáját és a gigantikus műanyag-szatyrát is.

A WC a pultnál elkérhető, nagy fakocka kulcstartón lógó kulccsal nyílik és házi szabály szerint mindig be kell zárni. Ez olyanná lett itt, mint egy közösségi játék. Állandó kérdés a légtérben, hogy kinél van, vagy megy a felkiáltás: nekem még hagyd nyitva!

A humor amúgy mindenütt jelen van. Az itallapon: És a Te poharad teli van? Vagy, hogy a sörök Healthy Street Food (Egészséges Utca Kaja) feliratú hűtőben sorakoznak.

Kellemes meglepetés volt első blikkre ez a kocsma. Sok lepusztult piaci kocsmát láttam már, de ez nem az. Jól karbantartott és kiegyensúlyozottabb közönséggel bírt. Bátran be szabad nyitni bárkinek!

2. Piac Presszó – Közösségi piactér mellé piaci közösségi tér

A következő miskolci piaci kocsma, a Piac Presszó még feljebb tornászta ezeket a benyomásokat. Még rossz kedvemben is feldobott, pedig nem ittam sokat ott se. Igazi közösségi kocsma, ahol egymást többnyire ismerő vendégek a pult körül gyűlnek, beszélgetnek és örömtelien zajlik az élet.

Rögtön szembetűnt hogy betérvén egy a sajnálatos beidegződések alapján akár szomorúnak feltételezhető piaci kocsmába, hogy milyen vidám itt mindenki. Abban az országban, ahol sokan arról beszélnek, hogy milyen búvalb@szottak az emberek, sokszor a régi kocsmák sem búfelejtők hírében állnak. Úgy festenek, mintha inkább elkeseredést innának rá bánatukra ott a fogyasztók, sokszor magunkban, elszigetelve ülve. A miskolci Piac Presszóban viszont kezdve onnan, hogy a pultos alapmimikája is a mosoly volt, inkább nevetés és viccelődés repkedett a levegőben. Otthonosan érezték magukat a jelenlévők.

Hozzá kell tenni, hogy nem is az a hely volt, ahol töménytelen mennyiségben töményeztek, persze kóbor példák arra is akadtak. Szinte alkoholműveltségi oktatás zajlott épp a gyakorlatban: egy fiatal lány először kóstoltatta meg az édesanyjával a tequilát. Két barát pedig egy másik vendégnek demonstrálta, hogy mi az a tengeralattjáró. El is készítették. A vodka feles poharastól landolt a sörben, majd együtt a gyomorban. Mivel hosszúkás sörös poharat használtak, csak kiborítással lehetett kiszedni a kisebb poharat. Csapatmunkában törölték fel a nyomokat a pultról a résztvevők. Közben aranyköpés-felidézés is történt, arról, hogy egyszer egy pultosi üdvözlő kiáltás “Peti, kérsz egy fülest?” ugyan a füles korsóra vonatkozott, mégis lefagyasztott egy egész kocsmát. 

A Piac Presszó egy jó benyomású, egyáltalán nem tipikus piaci kocsma Miskolcon. Pozitív vendégkör és pultos. Fiatalok, lányok, nők is vegyesen. A megjelenés is alkalmazkodik ehhez a szinthez, otthonos, megkomponált. A pult felett fekete-fehér ikonikus mozfilmek snittjei húzódnak.

A vendégtér falain régi képek tekinthetőek meg Miskolcról, ami nekem kiemelt pozitívum.

Van egy kicsi galéria szint, ahol éppen kiállítás volt a piacon készült fotókból. Itt bújik meg a csócsó is, ezáltal a fiatalok önkéntes elkülönítője lett. Innét van bejárás a télen fedett dohányzóteraszra, aminek léte többek rokonszenvét váltja ki. Ide bátran ajánlom betérni mindenkinek, aki őszinte kocsmát keres Miskolcon, jófej helyi arcokkal.

Hosszúlépés 170 Ft volt, hosszú kávé tejjel 250. Sörkínálat a Borsoditól kapható.

3. Kor-hely Kultúrhely / Belvárosi Kocsmatér

Az utolsó kocsmára már csak kevés időm maradt. Elindultam az “Anyukám mondta” (=helyesen: Pizza, kávé, világbéke) irányába, merthogy annyian mondják az Anyukám mondtát Miskolcon, hogy annak akkor is a végére akartam járni, ha nem kocsma, de sajnos nem jutottam el, mert hát leragadtam egy kocsmában, ahol töltenem kellett a telefont. Ez lett a Kor-hely a Szinva patak mentén. A Facebook szerint Belvárosi Kocsmatér, az asztal szerint Kultúrhely.

Mindenestre ez is egy intelligens közeg, leginkább középkorú és idősebb művelt vendégek (kb. 35-60 év) értelmes beszélgetéseivel. A pultat övező törzsvendég-elektronfelhő itt is megvolt.

Én a hátsó asztalnál foglaltam helyet és csak lazán figyeltem. Csupán a régi miskolci fali képekről beszélgettem, amik három kocsmából már másodszor köszöntek vissza, mint dekorelem (persze más és más képek). Nagyon örültem, hogy ez nem New York, ez nem Los Angeles. 

Ezeken túl is jól esett a szemnek a Kor-hely, piros falával, tégla pultjával, falra ragasztott söralátét gyűjteményével. Elsőre csak egy futó látogatás volt, de szintén pozitív benyomást hagyott. Viszont itt létem húsz perce alatt itt egyáltalán nem voltak lányok, nők. Nem vennék rá mérget, hogy ez általános, mert mindenkivel kompatibilisnek tűnik. Fiatalok is meg-megfordultak.

Szintén Borsodis sörkínálat volt.

2018. FEBRUÁRI FRISSÍTÉS: 2019. januárban a Korhelyt zárva találtam “ideiglenesen felújítás miatt”. Ha lesz frissebb információm, jelzem!

A miskolci kocsmaélet egyéb villanásai

A főutcán és környéken eléggé soknak tűnt a kocsma. Többe is be is köszöntem, amikor konnektoros asztalra vadásztam. Sajnos nehezen találtam megfelelőt, ezért sokból hamar ki is fordultam. Pedig egytől egyig kellemes helyek voltak, jóarcú közönséggel. Küllemre is különös kocsmát első látásra azonban nem láttam közülük. Talán a Borsodi Söröző lepett meg kicsit az összetett profiljával és az ehhez a névhez nem várt fehér abroszos fogadó teremével. Volt amúgy egy sokkal kocsmásabb bártereme és hátsó csócsózós terme is.

A legtöbb fogyasztás nélküli benyomást a belga söröző-étteremből (Café du Bouchon  – jelentése a hentes kávézója) gyűjtöttem, ahol készségesen körbevezettek nyitás előtt, sőt komplett idegenvezetést és történelemoktatást kaptam.

A nyitás percének beköszöntéskor még nem éreztem azt, hogy már bírnék alkoholt inni a zip’s-es buli után. Ezzel már megvártam a délutánt. Különben is aki délelőtt iszik, az alkoholista – tartja a mondás. A Café du Boucher amúgy egy hálózat része, amiben benne van többek között a budapesti Mosselen is. Ez volt a legelső 1998-ban. A sörkínálat és a berendezési stílus mindegyikben hasonlít, de az étellap és a díszlet részletei azonban különböznek. Itt is lehetett kincsekre bukkanni, és hát szép az egész, szó se róla. Jó időben kis terasszal működik, foglalni nagyobb rendezvényekre is lehet.

Volt és nem volt egy másik kalandom egy utcában, ahova túl későn érkeztem. Ez volt a Kisavas sor. Érdekes volt látni, hogy micsoda éjszakai múlató-sor húzódott itt valamikor, amiknek ma már szinte csak temetője ez a kis domboldali utca. Ilyen nevekkel várt, mint a Sakáltanya.

Több volt a diszkó, a striptease bar (Miskolcon amúgy is soknak tűnt a night club más magyar városokhoz képest és egészen belterületeken voltak), de olyan épület is volt, amit egy sváb falu vagy burgenlandi külvárosi vendéglő is megirigyelhetne. Meglepetésemre volt mindez, de a többségük már ugye a múlté. Remélem feléled!

Miskolc és lakói

Még pozitív irányban sem szeretem az olyan általánosító kinyilatkoztatásokat, mint azt hogy “ott kedvesek az emberek.” Lehet, hogy te kedves emberekkel beszélgettél vagy veled kedvesek voltak (ugyanez igaz a bunkó parasztra), de nem feltétlenül igaz ez általánosan egy egész városra. Emberi dolog viszont, hogy egy látogató személyes élménye rányomja a bélyegét a városra az illető fejében. Miskolcnál én is fontosnak tartom kiemelni, és pont az előítéletekkel szemben, hogy itt tényleg feltűnően sok beszélgetős, mesélős, érdeklődő és közvetlen, barátságos, kellemes modorú emberrel találkoztam:  pultosok, vendégek, utca emberei, egyéb üzletek eladói. Az is szembetűnt, hogy az emberek önként meséltek róla, hogy szeretik a városukat. Többen büszkék arra, hogy fejlődik. Azt is jó látni, hogy lehet egy városnak van egy ilyen közönség kedvenc vendéglátóhelye, mint az Anyukám mondta – amit büszkén szinte sajátként ajánlanak. Remélem megélem majd, hogy minden városnak lesz egy ilyesmi jelképszerű kocsmája, amiről ennyire lelkesen beszélnek. Várom már az első Apukám mondtát.

HELYESBÍTÉS: a miskolci (második) “Anyukám mondta” egység saját neve: Pizza, kávé, világbéke. A helyiek erre is Anyukám mondta-ként hivatkoztak, de mint figyelmeztettek azóta, az hivatalosan csak az encsi “anyaétterem” neve.

Ez a pár óra még csak a lábujj óvatos belelógatása volt Miskolc kocsmaéletébe. Tervezek idén egy hosszabb visszatérést. Szívesen fogadom a javaslatokat, hogy melyik kocsmákba látogassak el akkor mindenképpen! Köszönöm a zip’s brewhouse-nak ezt a napot is, akinek a meghívására ekkora Miskolcon lehettem.

Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsmaélet és kocsmakultúra, akár kocsmakaja kultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista

A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra!

TÉRKÉPEN AZ EDDIG KIPRÓBÁLT MISKOLCI KOCSMÁK:

Egyéb miskolci témák a Kocsmaturistán:

Sörgyár és a sörgyár-gyár – Zip’s és ZIP – Miskolc

VIGYÁZAT: A külvilág zip’s sört tartalmazhat! – Kreatív Kollaborációk

Hasonló városbemutatások a Kocsmaturistán:

Fonyódi kocsmák télen-nyáron

Debrecen 18 kocsma után