Kocsmaturista 2.0 Címlap

VIGYÁZAT: A külvilág zip’s sört tartalmazhat! – Kreatív Kollaborációk

Zip’séknél zizeg az év vége. A miskolci sörüzem alighanem a szemei előtt rebegteti az ábrándot, hogy bár nem lehet mindenbe beletenni a zip’s sört, de törekedni kell rá. A legutóbbi eredményeik: Zip’s a samponban, szappanban és a szakállolajban, Zip’s a chiliben, Zip’s a Jameson whiskey-s hordóban. Együttérzek veletek. Némely ponton én is megijedtem elsőre, de  mindre lett magyarázat. Mesélem:

Amúgy nagy híve vagyok a kollaborációnak, amikor legalább két aktív, kreatív elme felismeri egymásban a lehetőséget és együtt létrehoznak valami újat. Sok jót láttunk ebből már kisülni a világban. A Zip’s Brewhouse miskolci sörüzemében és futurisztikus söréttermében tett – rám nagy hatású – látogatásomról már írtam nemrég.

Sörgyár és a sörgyár-gyár – Zip’s és ZIP – Miskolc

A jó kapcsolat megmaradt és egy napon arra ébredtem, hogy “Zip’s-es Norbi” (Halász Norbert), a főzde és az étterem cégvezetője egy szépségszalonban tartott eseményére hívott meg. Sok gondolat megfordulhat ilyenkor az egyszeri fejben: 1. szerinte rám fér. 2. egyszerűen félrenyomott a meghívottaknál. A harmadik nyert: ennek mégis köze lesz a Zip’s sörökhöz. Ugyanis a Szakállasember nevű férfikozmetikum gyártóval kifejlesztették, hogy “sör” legyen a szakállolajban, a samponban és a folyékony szappanban is.

zip’s kollaboráció #1 – Sör a kozmetikumokban? DE MIÉRT? DE MIÉRT? 

Szelídebben és konkrétabban szólva, a sör a komlót takarja a kérdésben. Laboratóriumi részleteket nem tudok feltárni, de az eseményen jelen lévő fotós barátom, Borza gyerekkori nosztalgiája rámutatott a lényegre: az anyám soha nem ivott alkoholt, de gyakran elküldött a boltba, hogy “fiam, hozz egy sört samponnak!” Hasonló gondolat állt a taglalt új termékek mögött is: sokan hangoztatják, a sör jót tesz a hajnak, szőrzetnek, bőrnek (vagyis a komló tesz nekik jót). Így már indokolt lett a sampon, szakállolaj, szappan hármasa. Szakállasember és a Zip’s legények beletették hát a komlót a három termékbe profin konzultálva, ki-ki a maga szakértelméből hozzáadva és ebből sült ki a bemutatott termékpaletta.

“…azzal a cascade komlóval kezdtek el dolgozni, amivel a Zip’s craftsöreinek a története is indult.” /zips.hu/

Ez nem szakállas vicc

Szeretem az egyértelmű dolgokat. Szakállasember nem beszél félre, ő egy szakállas ember. Tiszta helyzet! Csakhogy ő ebből márkát és terméket is csinált. 2015 óta gyártja a kozmetikumokat belső indíttatásból, az önmaga által is képviselt célcsoport igényeire reagálva. Múzsája és első termékfelhasználója a saját szakálla volt. Mi is lehetne hitelesebb? Bár, bevallom, mi nem próbáltuk letépni a szakállát, hogy színi kellék-e.

Zip's kollaborációk - Szakállas ember - Kocsmaturista

Sörtémára visszakanyarodva pedig, ha manapság megkérnél valakit, hogy rajzoljon egy sörfőzőt, esélyes, hogy a szakállával kezdené. Telitalálat!

Szórólap szórás: ha kíváncsi vagy, hogy mit árul még a Szakállásember, nézd meg a weblapját:

www.szakallasember.hu

és kövesd a Facebook oldalát:

https://www.facebook.com/szakallasember/

A termékek a zip’s hamarosan rajtoló webshopjában is kaphatók lesznek, ahogy a rendezvényhelyszín, a Beauty Bar Galaxy üzletében is.

Zip's kollaboraciok - Sörszappan a Szakállasembertől - Kocsmaturista

Vidám buli kerekedett amúgy a szalonban. Pedig először húztam a számat, hogy egy szépségszalonban érjen véget az alkoholböjtös Száraz Novemeberem (CIKK 1, CIKK 2), mert nem kell mindig az eredetieskedés és ha valakinek, akkor nekem aztán nincs bajom a sima kocsmákkal sem. De jófej vendégek voltak és jó hangulat. A végén meg még kocsmába is mentünk, így helyre állt a világ ellensúlya.

Zip's kollaboraciok - Szakállasember és Gabko Chilli
Ki mondta, hogy nekem szakállam van? – Ugye, hogy nincs…

Zip’s kollaboráció #2 – Gabko Chili

Megismerhettünk még valakit, akinek párhuzamosan termékbemutatója volt ez az alkalom. Ő Nagy Gábor, chili mester, a Gabko Chili atyja.

Zip's kollaborációk - Nagy Gábor - Gabko Chilli - Kocsmaturista

Nem vagyok járatas ebben a világban, hiába tudnék minden étkezéshez csípőset enni. Az ő eredettörténete is tetszett: ahogy a meghatározó személyes élmény, a lelkesedés, a több és jobb iránti kíváncsiság, majd kísérletezés és önfejlesztés következetes útján eljutott oda, hogy két kategóriában is világbajnoknak választották a New York Hot Pepper Awardon a jalapeno tequilla szószával. Különböző erősségű chili szószokat, porokat, krémeket készít. A zip’s-szel közös első terméke az Ale Mango Habanero Hot Sauce. A közös metszet a világszép ízű zip’s Mango Pale Ale. A szósz bár a rekorderős magyar paprikákhoz képest is elvileg tízszer, hússzor csípősebb kiegyensúlyozódik a mangósság és a komlósság által. Zip’sék ajánlják többek között tortilla chipshez. Bővebben itt:

http://zips.hu/zips-gabko-ale-mango-habanero-hot-sauce/

Gábor első blikkre szimpatikusan szerény, de laza embernek tűnt, inkább hálásnak, mintsem büszkének hogy itt tart a történetével és a termékeivel. Az elhivatottsága is lerí minden mozzanatából. Zip’sék pedig jövő év elején visszavágnak és már készülnek a chilis sörre.

Szóralap-szórás: A Gabko Chili honlapja és Facebook oldala:

https://www.gabkochili.hu/ – itt rendelhetők is a termékek, ahogy a zip’s jövendőbeli webshopjában szintén.

https://www.facebook.com/GaBkoChili/

Az eddigi fotókat Borzavári Csaba készítette

Zip’s kollaboráció #3 – Jameson Angel’s Ser

Tovább is van, sőt most jön a legnagyobb kaliberű, fél kontinenst átívelő együttműködés. Nemrég elkészültek a Jameson Whiskey-s fahordóban érlelt sört, az Angel’s Serrel. (Ez szójáték, kiejtve angol kifejezés, nagyjából az angyalok jussát jelenti.)

Zip's kollaboraciok - Angel's Ser - Kocsmaturista

Turó (Turóczy Jószef, a képen) zip’s sörfőzőmester a mágikus ír Midletonba zarándokolt, ahol a lepárló mesterrel való egyeztetést követően, a hordómesterrel közösen kiválasztották a bourbon hordókat. (A mester szóismétlés! Egyes!)

Zip's kollaboraciok - Angel's Ser - Turóczi József

Az utolsó két fotó forrása: www.angelsser.hu

Ezekben a hordókban érlelték a zip’s egyedi recept alapján készült pezsgőélesztővel élesztett American Pale Ale típusú sörét hónapokon keresztül, és még a tokaji Mádi Wine borok mustját is hozzáadták, tovább növelve a magyar vonatkozást. Az eredmény Barell Aged Pale Ale (hordóban érlelt világos ale), de ezt csak azoknak írtam, akik nem tudnak / akarnak valamiért videót lejátszani, mert amúgy szebben és látványosabban mondja el helyettem ez a nagyszabású kisfilm:

A Jameson eleve abban a hírben áll, hogy mindennek megadja a módját, és minden megjelenési felületükön igényesen és hatásosak. Aki járt már a Zip’s Brewhousban vagy látta legalább képen, videón, róluk sem gondolná másképp. Külön öröm, hogy a videó egyúttal Miskolcot reflektorfénybe tolja. Nekem újra volt alkalmam élvezni, ugyanis én a miskolci bemutatón vettem részt (legendás party sör és whiskey kóstolóval, konyhabulival).

Zip's kollaboraciok - Angel's Ser bemutató - Kocsmaturista

Maradtam másnap délutánig mászkálni, felfedezni a várost, amennyire belefért és messze a hírén túlmúltató, meglepő, sokszínű benyomásokat gyűjtöttem, ahogy az tőlem már sablonos hangozhat, de minden leírt alkalommal szent igaz: a városról és a kocsmáiról egyaránt. Megírom majd azt is.

A saját első gondolatom az Angel’s Serről: súlyos kortyai vannak, érezni a minőségét.

Angel’s Ser honlap: http://angelsser.hu/

Elérhető Miskolcon a zips’s brewhouse-ban, Budapesten meg a a beerselection.huBeerodalom üzletekben és a Léhűtő – Kézműves Söröző/Tapas Bár-ban.

Gyere őrült! – Utószó a zip’s kollaborációkról

Mi minden élteti a zip’s kollaborációkat? Természetesen sarokpontok a minőségi közös termék és a kölcsönösen jó hírnév-öregbítés, de volt még egy, ami elhangzott a szakállas bemutatón, és nekem különösen szimpatikus volt: az egymásban felismert ŐRÜLET és megszállottság és annak összhangja. Ezt az őrületet büszkén viselik, és direkt pozitív érték, ha az üzleti partner is őrült.

Vannak azok a cégek, akik mint egy bolondozós osztályképre, egy-egy marketingfogás kedvéért vigyorba rántják a ráncokat, aztán ha elfordul a kamera, búskomorságba lankadnak. Na zips’sék nem csak marketing-őrültek. Ők tényleg azok, ahogy én megismertem őket, egy emberként elvetemültek a szó legpompásabb értelmében, de a kiváló teljesítmény megrontása nélkül. Borítékolom, hogy itt is hallunk még róluk.

Ha rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Térképen a Zip’s Brewhouse Restaurant is:

Ez a bejegyzés a Zip’s Brewhouse invitálására készült. Köszönöm Puska Tamásnak, a kocsmablogtól, hogy összekötött bennünket.

Az ő cikke a témában itt olvasható: http://kocsma.blog.hu/2017/07/27/zip_s_brewhouse

Ha ajánlatok még városokat, amit érdemes feltérképeznem kocsmák és városképek szempontjából, szívesen látom tippjeiteket a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.

Saját kocsmafotók és kocsmai aranyköpések megosztására pedig várunk titeket a www.facebook.com/kocsmaturista csoportba.

 

 

 

Szólj hozzá!