Kocsmaturista 2.0 Címlap

25 éves a Stari Sör Tapolcáról – Öreg és Star!

A még mindig zajló magyar sörforradalom idején, mikor azt is nehéz követni, hogy kik és hol főznek sört, az ilyen részletekre, mint a porondon lévő főzdék kora, már főleg kevés figyelem jut. Pedig érdekes elkülöníteni a két generációt (relációs jelek nélkül)! Kik azok, akik a legújabb hullám lovasai, és kik azok, akik a 90-es évek teljesen más piacán túlélték egyszer a multik becsapódását? A tapolcai Stari sörfőzde idén lett negyed évszázados! A nevük szláv nyelvekben öreget jelent, és ez a név most kötelez…

Emlékszem, amikor 2013 környékén én is elkezdtem odafigyelni az “új” magyar sörökre, a Stari volt az egyik első márka, amit megjegyeztem. Kapható volt az akkor már “sztár” bulinegyedben is és a bandából lányok szívesen gurították a szilvásat. Azóta a sörfőzdék csak jöttek, és bár nem annyira mentek, de a Stari végig jelen maradt, és mindenhol feltűnt, sőt új és új sörökkel jött ki, de fővonalaiban megőrizte saját korábbi állásfoglalását a sörvilágban, és nem táncolt automatikusan újabb idők újabb dalaira.

A 25. születésnapjukon eljöttek megünnepelni magukat Budapestre, az Élesztőházba és szó szerint leleplezni az új címkéiket.

A Stari sörök új címkéi leleplezés előtt az Élesztőben - Kocsmaturista

Mivel én akkor épp Hollandia térképére voltam kitűzve, Borzavári Csaba barátom volt jelen helyettem az eseményemen, aki már többször fotózott az oldalra, de most fülelt és kérdezett is. Tőle tudom ezt a mesét.

A Stari amúgy egy három fős családi vállalkozás: Apa és fia és fiú párja. Az ifjoncabbak voltak jelen a sörfőzde részéről. Egy moderált beszélgetésben mesélt Starcsevics Péter és Simonovics Edina.

Starcsevics Péter és Simonovics Edina a Stari Sörfőzdétől Tapolcáról Budapesten az Élesztőházban - Kocsmaturista

A Starcsevics vezetéknév már elárulja, hogy szláv “öreg” ide, sztár meg oda, innét ered a név. Viszont ez illik is a profilhoz, mert szó szerint vett családi vállalkozásról van szó, mindent ők tartanak kézben.

Csabát nagyon pozitív benyomásokról számolt be, főleg a személyes beszélgetésük kapcsán. Azt mondta, hogy látszik, hogy boldogok attól, amit csinálnak és nagyon élvezik. Jó visszacsatolásokat kapnak közvetlenül a fogyasztóktól és a kocsmárosoktól is. Még azt is bírják, hogy sok munkájuk van a sörfőzéssel, és folyamatosan bővülnek.

A frissen leleplezett új címkéik, így néznek ki, klasszikus megjelenés mellett elköteleződve:

A Stari új címkéi - Kocsmaturista

Viszont nem csak külcsínben újultak, hoztak új sört is a jeles évfordulóhoz, egy idehaza ritka típust, amerikai lagert. Ők távol maradtak a most turbós ipa-apa vonaltól. Úgy gondolják, hogy jót főznének azokból is, de nem azt az irányt választják. 

Bőven volt már mire visszagondolniuk az eltelt 25 évből, az egyik kedvenc emlékük a meggyes sör bemutatkozójához köthető. A sörfesztiválon, ahol debütáltak, olyan népszerű lett és gyorsan terjedt a híre, hogy folyamatosan kígyózó sorban várakoztak érte. Később egy visszatérő vásárlója feldobta, hogy ha ilyen jó meggyes sört tudnak, akkor mit hoznának ki egy jó szilvából, és láss csodát!

Szintén jelentős mérföldkő volt a tavalyi szurkolói sör széria, az Építők négyféle söre, amit a Telekom Veszprém kézilabda csapatnak dedikáltak. Apa és fia nagy kézilabda rajongók. Beszéltek a vezetőséggel és két hét múlva már gyártották is a szurkolói sört, 25 különböző címkével.

Az Építők szurkolói sör a Staritól - Kocsmaturista
Fotó: Stari Sörfőzde

Hasonló aktualitás, a Gizella sör megalkotása, most májusban, ami Veszprém város sörének készült, Gizella királyné emléke előtt tisztelegve. Csatos üveges, fél literes sör, a bajor sörtisztasági törvénynek megfelelően gyártják, ezzel is kacsintva a királyné bajor származására. A Gizella-napokon tarolt. A kereskedelmi bemutatkozása épp folyamatban van. Plusz pont jár a mikro-történelemleckének a címkéjén.

Gizella, Veszprém város söre a Staritól
fotó: vehir.hu

Hosszabb sörös kikacsintás után, mindig szeretek kitérni a főtémámra is, a kocsmára. Ezért felhívtam Edinát és megkérdeztem, hogy hogy aránylik a Stari sör Tapolca kocsmaéletéhez. Elmondása szerint a helyi kocsmákba nem sikerült betörni, sőt meglepő módon még mindig előfordul, hogy más városok kirakódásain találkoznak olyan tapolcaiakkal, akik nem is tudták, hogy van egy 25 éves sörfőzde a városukban.

Azért talán nem kell olyan messzemenően gondolkodni, hogy senki sem lehet sörfőző a saját hazájában. A laktanya idején még jobban futott ott is, és most is nyílnak új felületek a tapolcai értékesítésnek, még ha nem is a kocsmák azok. Az új strandon nagyban árulják, és van aki ezért jár vissza, illetve van egy vendégház, ahol direkt helyi termékekkel töltik fel a hűtőt a szállóvendégeknek és ennek a Stari sör is része.

Átmenetileg a Starcsevics család sem képviseli magát a tapolcai vendéglátásban, a főzde bővülése miatt a helyben lévő korábbi sörözőt és éttermet bezárták. A megoldás az lesz, hogy a főzde költözik nagyobb helyre, és akkor a régi vendéglátót nyithatják újra, így a sajnálkozva visszajáró korábbi törzsek visszakaphatják a körtefa árnyékában sörözés élményét.

Remélem, amikor eljutok Tapolcába, én is részesülhetek már ebből az élményből. A Tapolcai látogatást már nagyon várom. Biztató, hogy megnyerte a Mert utazni jó, utazni érdemes blogon a MAGYARORSZÁG KEDVENC KISVÁROSA 2016 versenyt. Ekkor én is kattintottam és igencsak jól mutat ez a 8 éves korom óta nem látott kisváros:

http://mertutaznijo.cafeblog.hu/2013/11/20/tapolca-a-barlangok-varosa/

Az eseményfotókat Borzavári Csaba készítette.

Ha extra tartalmat is olvasnátok magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Hasonló téma a Kocsmaturistán:

Sínen a nógrádi kisüzemi sörgyártás – Fűtőház Sörfőzde

Hatvan serkortyra Hatvantól

 

Szólj hozzá!