Nincs is olyan, hogy bolognai spagetti – sok hitelességre törekvő Bologna bemutató kezdi ezzel a témával. Nálam még több sztereotípiáját kellett Bolognának ledöntenie. Szerencsére sok újat tudott építeni a helyükre, és nem is akármilyen jókat!
Tény, hogy a rendszerváltás környékén Magyarországon elsők között tömegfogyasztási hype-ot kapott olasz ízek széles körben taníttatták meg ezt a városnevet a máshonnét nem ismerőkkel is. Mennyi minden lett bolognai, ami nem az! Kisgyerekként én is arra gondoltam, hogy milyen jó lesz egyszer majd igazából Bolognában spagettit vagy még rosszabb, makarónit enni nagyon piros, nagyon sűrű és nagyon ízes szósszal. Ehhez a vágyhoz csak egy filmes díszlet kidolgozottságával képzeltem magam köré azt a várost, amiről semmit sem tudtam. Majd felnőttként hátratoltam Bolognát az olasz városok bakancslistáján legyintve, hogy Észak-olasz, biztos nem is igazán olasz várost. A ma érvényben lévő mentális képeim alapján olaszabb várost el sem tudnék képzelni: hangos, színes, nagyon élő, a vendéglátása pedig elsöprő.
Ide érkeztem meg Olaszországban először már tudatos, figyelmes kocsmaturistaként. Tettem jó pár megfigyelést, kocsmákon kívül és kocsmákon belül is, amikről majd később döntöm el biztosra, hogy inkább regionálisan uralkodók vagy az ország nagyobb részére is vonatkoznak-e. Egészen gyorsan belejöttem a pedállal működtethető kocsmai WC csapokba, még meg is szerettem őket, viszont a tömegével jellemző jelenséggel, a tömött kocsmákhoz is egyetlen női-férfi közös WC-kel még nem tanultam meg előre számolni. Összesítve számottevő percet töltöttem kínosan tipródva akár két lány között, hátsó folyosókon.
Fontos történelmi adat a kocsmatúrám életében, hogy itt kezdtem tanitgatni az olasz népet, és egyúttal a magyarságon túl a világot is, hosszúlépést készítetni, ezen a helyszínen az általuk Prosecco-ból készülő – nem értem pontosan miért, de – jóval fejreállítósabb Spritz Bianco helyett. Érdekes, hogy milyen lelkesedéssel fogadták a hosszúlépés létét és annak lefordított nevét a magyarázatával. Az árát is teljesen egyedien szabták. A pultos általában kiabálva kérdezte a főnököt, hogy mennyi legyen. Az 1,50 Eurótól az 5 Euróig volt minden. Még ugyanazon a helyen is más áron kalkulálta a másik személyzet, mint az előző napi. Hamar megtanultam előre megkérdezni, hogy mennyiért kínálnák, hogy ne utólag érjen a meglepetés vagy én ajánlottam árat vagy alkudtam a kezdeti ajánlatból. Persze olaszosították mindenütt, így vagy úgy. Kaptam bele citromot, máshol lime-ot, narancsot meg kifejezetten sokszor.
A jég szinte alap volt, meg a két szívószál is az lett volna, ha nem tiltakozok. Legextrémebb, hogy készítették akár cukros Schweppes szódával is, kérdés és kétség nélkül is, és nem is egy helyen! Valahol pedig vermut sziruppal dúsították. Az biztos, hogy Magyarországon fröccs-kocsmatúrát tartani ennyiféle önkéntelen, sajátos fröccsértelmezés mentén lehetetlen. A végeredmény azonban az lett, hogy bár különleges élmény volt az olasz-koktélfröccsözés, a legtöbb helyen mégsem érte meg gazdaságilag ezt választani az decijében ugyanannyi, pohár csapolt sörrel szemben.
Úgy tűnt, hogy az olaszoknál is terjed a kézműves sör kultúrája. Üzletekben is lehet kapni üvegben. A padovai Birra Antoniana-val így sikerült megismerkedni hamarosan a Casa delle Birra-ban,
de bolognai kézműves sört nem sikerült tetten érni se csapon, se üvegben, se hallomás útján. Lehetett azonban kapni rómait és más tájegységek söreit. Az átélt helyeken nem volt drágább, vagy legalább nem nagyságrendileg drágább, mint egy helyi hagyományos sör vagy egy snassz importsör. A legolcsóbb kisüveges Raffo került 2 Euro-ba.
A csapon leggyakrabban 3-4 euro volt egy pohár. A legolcsóbb megtapasztalt 3 decis sör 2,5 Euro, a legdrábább 5 Euro, de az már 4 decis átmenetben.
Folyt.köv.
A Bologna-Padova sorozat előzményei:
1. – Három kortyos eszpresszók Olaszországban
utozmányai:
3. – Bajor kocsmarajzokat tártam fel Bolognában
4. – Egy kicsi kocsmautca fogságában Bolognában
5. – Össz-latin egyveleg a bolognai éjszakában, Pastis.
6. – Bar Mercato – 150 törzsvendég galériája
7. – Megérkezés a Mio Bar-ba, a három napos bolognai törzshelyemre