Kocsmaturista 2.0 Címlap

Piros-Fehér Söröző, Miskolc – Sportklub és focicsapat kocsmai székhellyel

Tuti, egy vérbeli miskolci sem kérdezné meg, hogy honnét származik ezen kocsmának a neve. Sok fejben már a kocsmanév hallatán biztosan felzendül a szurkolói induló, hogy “csak a Diósgyőr, csak a Diósgyőr“! A Diósgyőr focicsapatnak dedikált családi házas kis kocsma, a Piros-Fehér Söröző azonban saját focicsapattal is rendelkezik. (Új)Diósgyőr városrészen ez Miskolc egyik a központól legtávolabbi kocsmája, ahova megfordultam. Megérte a látogatást. 

Harmadik miskolci köröm idegenvezetői, a Lacik, mint egy zarándokhelyre hoztak el a Piros-Fehérbe. Kedden, éjjel érkeztünk. A görög lakótelepen keresztül vezet az út. Már az utca végi, kocsmaszínteret adó ház is a névadó színek egyikében, pirosban pompázott az éjszakai lámpák fényében. Számtalan vendéglátó besorolást látott szemem itt mégis valami újjal találkozott: Önkiszolgáló sütöde (később megértjük, ígérem).

A Borsodi Sör táblája, mint a lokálpatriotizmus (szub)kulturálisan másik címere egy magasságba emelkedett a Piros-Fehér cégérrel.

Miskolc kocsmái - Piros-fehér Söröző - Kocsmaturista

Zárás előtt érkeztünk, kedélyes törzsvendég hangulatra, pult feletti piros-fehér focilabdára, és múltidéző neon Diósgyőr feliratra:

Miskolc kocsmái - Piros-Fehér Söröző, benn a pultnál - Kocsmaturista

Pont akkoriban távozott a banda magja, elég sokan, főleg kedd estéhez képest, nők is. Végül kevesen maradtunk, de Így jól körül tudtunk nézni. Minden falfelületet kihasználtak, hogy valamilyen formában hódoljanak a Diósgyőrnek vagy a közösségüknek.

Piros-Fehér Söröző Miskolc - Kocsmaturista

A külön biliárdos klubhelyiségbe is bebocsátást nyertünk.

Miskolc kocsmái - Piros-Fehér Söröző - Kocsmaturista

Miskolc, Piros-fehér söröző, klub helyiség sarok - Kocsmaturista

A Borsodi sörön kívüli egri bikavért ittunk, miközben megtudtam a Tomitól, a tulajtól hogy ez valóban egy olyan családias klub, mint ahogy látszik is: rendszeres rendezvényekkel, például bográcsozással a kertben, ahol még kemence is van – innét az “önkiszolgáló sütöde” besorolás.

Miskolc kocsmái - Piros-fehér Söröző kert - Kocsmaturista

A Piros-Fehér Söröző focicsapata, az UDSC

Külön kiemelendő, hogy a kocsmának 2003 óta van “saját” focicsapata / sportklubja is, ugyanis “ez a csapat az almapálesznél jobban csak a focit szereti“. Az egyesület neve Újdiósgyőri Sport Club (UDSC), és az egyesület székhelye ténylegesen a söröző. A focin kívül lehetőség van speedminton és ping-pong játékra is. A sportpályák a kocsma mögött találhatóak.

Piros-Fehér Söröző Miskolc - UDSC kocsmacsapat - Kocsmaturista
…és még jégkrém is kapható…! ♫

A Piros-fehér kertje az éjszakai kivilágításban kivehetően is szimpatikus, de azért az ilyesmit jobb nappal átélni. A Piros-Fehér komoly adalékának látszik.

Piros-Fehér Söröző kert, Miskolc - a kert - Kocsmarturista

Jófej fogadtatásban volt részem, de ez azért bőséggel köszönhető annak az adaléknak is, hogy megbecsült ismerőssel mentem, felkonferálva. Így azt már sosem tudom meg, hogy milyen lett volna ebbe a kiesőbb, focis kocsmába csak idegen vándorként, spontán beesni. Ezt már ne tőlem kérdezzétek, próbáljátok ki otthon! Ajánlom látogatni a Piros-Fehéret!

Cím: Torontáli utca 65. Miskolc 3532

Facebook oldal: https://www.facebook.com/PirosFeherSorozo/

Az UDSC honlapja: http://www.udsc.hu/

Nyitva tartás: 8:00-22:00

Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsmaélet és kocsmakultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista

A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.

Eddigi miskolci írások a Kocsmaturistán:

Miskolc és kocsmái első látásra – Cáfolat az ítéletekre?

Sörgyár és a sörgyár-gyár – Zip’s és ZIP – Miskolc

 

 

Szólj hozzá!