Kocsmaturista 2.0 Címlap

Frankfurt 21 kocsma után – Hogy kocsmázz az európai New Yorkban?

Frankfurt am Main a hírnevénél sokkal izgalmasabb, sokarcú város. Féltitkos tartalék tartalmas hosszú hétvégékre! Visszajáróként kiállok érte százszor is! 2018 áprilisa szerint hozzá tapad az egy külföldi településre jutó legtöbb Kocsmaturista állomás. Bár még sok kerülete vár engem is újdonságként, ideje összegezni az eddigi frankfurti kocsmákat! Ennek a városnak a kocsmaéletéhez különösen jól jön a használati utasítás! 

Frankfurt volt az az európai város, ami a gyakorlatban is megfertőzött nem szűnő utazáskedvvel. 32 éves koromig alig utaztam, de az itteni a vártnál is jobb úti kalandok örökre belém égtek és megváltoztattak. Kedves, öreg barátném Bogi a városban lakik. Már négyszer voltam nála, az utolsó két alkalommal már Kocsmaturistaként is, égő digitális jegyzettömbbel a képernyőmön.

A városról jelent már meg egy írásom a Repjegykirály blogon, amit a Kocsmaturistán is megosztottam. Ebben összegzem, hogy szerintem miért sokkal jobb hely, mint amennyire gondoljuk, és hogy mi mindent érdemes átélni, ha ott járunk. Itt olvasható, hogy miben több, mint óriás reptér, felhőkarcolók és bankközpont:

Frankfurt az üzleti turizmuson túl (Repjegykirály Újrablogolás)

Ebben a második bejegyzésben kifejezetten a kocsmavilágra koncentrálunk. A szokásosnál jobban kell figyelni: Frankfurtban nem feltétlen könnyű jó kocsmát találni bóklászásos alapon. 2012-ben, elsőre azzal a hittel távoztam, hogy ebben a városban szinte egyáltalán nincsenek kocsmák. Ma már tudom, hogy csak bénák voltunk. Szembe valóban ritkán jönnek és az utca véletlenszerű emberei sem voltak felkészültek, de ha tudod hogy hova menj, egész kocsmanegyedeket találhatsz.

A frankfurti kocsmaélet sarokpontjai

(Most téma mentén számozom be a 21 kocsmát és nem sorrendben)

Fő frankfurti kocsmazóna No. 1. Alt-Sachsenhausen:

Az eddigi két legnagyobb felfedezés Alt-Sachsenhausen, a mesebeli kocsmanegyed és Bornheim városrész fő frankfurti kocsmautcája, a Berger Strasse. Ezeken kívül látatlanban csak az “Fressgasseről” hallottam a belvárosban, ami inkább hangzik étkezős témájúnak (de legközelebb megvizsgálom!).

Alt-Sachsenhausent mindenképpen érdemes meglátogatni. Elsőre le fog nyűgözni, mert varázslatos, eszméletlen hangulatos, történelmi kocsmanegyed, kanyargós macskaköves utcákkal, egy-két szintes színes házakkal, aljukban szinte mind kocsmákkal, büfékkel.

Frankfurt kocsmái - Sachsenhausen kocsmanegyed - Kocsmaturista

Frankfurt kocsmái - Sachsenhausen kocsmanegyed - Kocsmaturista

A részletei iránt már nem tudnék ilyen egyöntetűen lelkesedni. Az utolsó (2017 októberi) látogatásom alapján is inkább az évtizedekkel ezelőtti olcsóbb, alsó-közepes színvonalú utcakaja uralkodik, a kocsmák pedig részben régi németes stílusú kocsmák, részben pedig más nemzetek kocsmastílusainak tisztelegnek: angol, ír pub, arab eredetű vízipipa bár, de a rikítóan villódzó neondiszkót stílusú kocsmát is megleled itt. A felhozataláról a siófoki Petőfi sétány jut leginkább eszembe.

Hétköznap, turistaszezonon kívül döbbenetesen kihalt fővárosi bulinegyedekhez képest. Kora este még egy karizmatikusabb helyen is két kör sör alatt hat vendég fordult meg rajtunk kívül a teraszt is számítva, de ültünk be egyedüliként is viszonylag nagy kocsmába. Hétvégén cserébe a bárhoz is alig fértünk. A pultosok összképe itt is vegyes – volt, aki megeredt nyelvvel örült, hogy valaki betért csendesebb órán is, mások meg inkább alig várták, hogy félválaszok és gyors kiszolgálás után a saját dolgukat csinálhassák (telefonnyomkodás, “pletyizés a barinővel”), amit persze nem róhatunk fel, hiába nagy bónusz az előbbi egy utazónak.

Kevés kocsmában szembesültünk valódi német vezetéssel vagy pultossal, de ez nem feltétlen hátrány. A két eddigi kedvenc alt-sachsenhauseni kocsmában például az üzemeltető horvát párral és baráti körével, illetve egy szimpatikus brazil pultossal találkoztunk. Ezt a két kocsmát az ódon hangulatuk és a közegük miatt szívesen is ajánlom az Alt-Sachsenhausent felkeresőknek. A Hexenhäuschen=boszorkányházikó (frankfurti kocsma #1) tényleg olyan, mintha a híresen jól bulizó horvát nép privát partijába csöppennél pár négyzetméteren, ahol velük koccintasz és az ő zenéiket hallgatod, de neked is tesznek be számot. Közben mutatós antik miliőt és tárgyakat találsz magad körül.

Frankfurt kocsmái - Hexenhäuschen, Sachsenhausen - Kocsmaturista

Az Eiserner Hahn=vaskakas (#2) egy látványosság. Egy hatvan éves, a holland barna kocsmákra emlékeztetően félhomályos apró kricsmi, ide furán illeszkedő, de csak békés zűrzavart okozó körbe szaladgáló diszkófénnyel. A mennyezetről lógó láncokon vastárgyak (néhány fatárgy) csüngnek.

Frankfurt kocsmái - Eiserner Hahn, Alt-Sachsenhausen - Kocsmaturista

– Amikor a péntek esti forgatagban a sok kíváncsi vendég egyet-egyet lejjebb ránt, újra fel kell csörlőzni a megfelelő láncszemekkel. Itt ez is hozzátartozik a kocsmáros feladatához – mondta a brazíliai Michael a pultban.

A többi alt-sachsenhausi személyesen megélt kocsmahatás lemaradt ezekhez képest, de azért volt egyéniségük:

A Rusticana (#3) nevéhez hűen rusztikus stílusú, nagyjából 50 éves helyszín. Beceneve Rusti. Kívül-belül vonzó, előzőeknél kiterjedtebb darab. Kedden késő délután nagyon lapos volt az élet, egy-egy fő járt be inni magában. Hétvégén viszont nagy tematikus bulikat ígér. Érdekessége, hogy tartottak a Köln környékének sajátos Kölsch típúsú söre (ami számomra viszont nem annyira felcsigázó sör).

Frankfurt kocsmái - Rusticana - Kocsmaturista

A Hot bar (#4) erősen kocsmaidegen sárga-piros színekkel domináló, nekem így nem túl vonzó, rikító foltja ennek a kocsmanegyednek. Legfeltűnőbben a napi italakcióit domborította kifelé. Hétfőn estefelé abszolút nem volt több vendég. A honlap fotók főleg hétvégi-partytanyának sejtetik.

Frankfurt kocsmái - Hot Bar, Sachsenhausen - Kocsmaturista

Oberbayern (#5) =Felső-Bajorország: Az Eisener Hahnosok másik üzeme, de nélkülözi az előbbi intim hangulatát, mert nagyobb léptékű. Cserébe csupa leg-leg-leg: a leghangosabb, és a (fiatalokkal) legjobban megtelt, a legtovább kitartó egység volt mind közül, a legnagyobb (főleg import üveges) sörválasztékkal. Itt hétfő éjjel is viszonylag nagy banzáj volt. Mivel itt már elvitelre kértünk inni és épp, hogy megbontottuk benn, hogy érjen a pont, nem jutott ki sok élményből azon kívül, hogy Tic Tac Toe szólt (német rap lánybanda a 90-es évekből) és hogy a próbaidős lány még nehezen bírta az iramot és a videózást. Második esélyest érdemlően végzett.

Frankfurt kocsmái - Oberbayern - Kocsmaturista

The Anglo Irish Pub (#6) Jellemző “más országi” ír kocsmahangulat, annak minden előnyével és hátrányával. Ha már több ilyen pubban jártál, akkor nem fog meglepni a díszlet és miliő. Viszont ezt a stílust tényleg kocsmának teremtették. A mennyezetről klisésen lógnak lefelé főleg világi bankók, ezeket egészítik ki vonatjegyek, kotonok, melltartók és egyéb. Amikor 2015-ben először jártam itt rákérdeztem, hogy bújik-e magyar pénz is. Nem tudták, de ahogy felnéztem, a glóriám helyén ott ragyogott egy olyan régi papírszázas, amiből anno a nagymamám szokott zsebpénzt adni. 2017-ben nyoma veszett, de találtam másik három magyar bankjegyet, már új ötezrest is. 32 éves kocsma, kellemes hangerejű zenével, kuckós sarkokkal és erős bárélettel. Többféle társaságmérethez és vegyüléshez is megfelelő.

Frankfurt kocsmái - Anglo Irish - Kocsmaturista

Csak Alt-Sachsenhausenben maradt még vagy 10-15 hely, ahol nem jártam. A hátralévők közül az almaborozásra is kiemelten ajánlott Struwwelpeter nevű lokálra biztatom magamat és az előttem érkezőket. Bár mára turista-kohónak is tűnik, mégis incselkedően hangulatos a terasza, a fényei és a portája.

Alt-Sachsenhausenhez hatékony a Lokalbahnhof nevű S Bahn megállónál érkezni.

Fő frankfurti kocsmazóna No. 2: Berger Strasse, Bornheim

(Fontos: A Berger Strasse hosszú. A taglalt szakasz, a Bornhehim Mitte metrómegállótól északkeletre esik. Érdemes hamar érkezni, mert sok hely még hétvégén is 23:00-00:00 körül zár.)

Frankfurt kocsmái - Berger Strasse - Kocsmaturista

Üdítő ráadás volt még Alt-Sachsenhausen után, hogy van egy második frankfurti kocsmakoncentráló zóna. A németek itt is igazolták hazai pályán, hogy nem olyan halvérűek, mint többen tartják. Ahogy feljöttünk a metróból, itt például LMFAO schuffle zene üvöltött egy fehér konténerből, ami dobozos sörrel táncoltak körbe a fiatalok. A Berger Strasse pedig mintha varázsütésre teremtette volna a nyomunkban a különböző stílusú kocsmákat. Volt múltidéző, ódon farácsos ablakos “Schenke”, ahogy egészen vad burjánzó élettel és díszlettel rendelkező pinceborozó és hitelességet domborító almaborozó is. Sajnos találtunk olyan helyet is, ami számomra visszatetsző dekorjátékot játszott állati trófeákkal, onnét azonnal kifordultam.

A Berger Strasse maibb, polgáribb lakózónaként kevésbé egyedi, mint Alt-Sachsenahusen miliője, de kocsmái egyesével elsőre eredetibbnek, kevésbé globalizáltnak tűnnek. Hölgyválaszra egy koktélbárt választottunk először, aminek neve is nőies hangzott Lilis Restaurant Bar (#7). – Férfikocsmának nem ezt ajánlom, hacsak nem az idejáró vonzó nők miatt, akik jönnek pasikkal is randizni, de csak egymás társaságban is. Koncepcióban nem igazán vegyülős, közösségi hely. Társprofilja inkább éttermi/bisztrós. A lányok jól érezték magukat, tudtak szimpatikus, nagy koktélokat választani. Sörből gyengébb volt a kínálat.  A megjelenés jobbára ridegebb elegancia, bár ekkor épp lufikkal dobták fel.

Frankfurt kocsmái - Lilis, Berger StraSSe - Kocsmaturista

A második választás, Die Hütt (#8) ellenben a városrész egyik legbohémebb, legtovább nyitva tartó (2:00-3:00+) pincéje lehet. Az egészen nagy térben épp szülinap zajlott, de nem zártkörű, így mi is vegyültünk. Jó fejek voltak, megkínáltak a frankfurti virslivel és krumplisalátával. Itt is árult Kölsch sörrel háláltam. Személyes élmény, hogy a név nem a Hütte végét harapja el, hanem a kalap szó egy verzióját jelöli. Van is kalap a dekorációban, sőt a szülinapos is kalapban ünnepelt. Ez egy keményebb hely, rockerekkel, akár nagyivókkal, akkor főleg idősebbekkel. Viszont csak pozitív dolgok történtek. Extra profilja a Darts Lounge funkció. Rendszeresek az italakciók, négyféle sör van.

Frankfurt kocsmái - Die Hütt, Berger Strasse - Kocsmaturista

Bár ránézésre Alt-Sachsenhausennél gyorsabban kimeríthető, a Berger Strasse is sokat tartogathat még. Szívesen jönnék vissza. Aki előttem érkezik, attól a Weinkellerei Dünker pinceborozót (ritka sörök is vannak.) kérem szépen előkóstolni! Csak körülnézve odáig voltam a világáért.

Frankfurt saját ciderje: Ebbelwoi (almabor)

Másik fontos tudnivaló Frankfurt kocsmavilágáról a város saját cider-e, az Ebbelwoi / Ebbelwei (almabor tájszólással, hochdeutschul Apfelwein, de végtelen változatban él). A kocsmaélet átéléséhez kötelező. Bár a legvisszhangosabb szentélye az Appfelwein Wagner, beszélgetések alapján úgy tűnt, hogy a helyiek nem feltétlen dicsérik annyira, mint amennyire a turisták látogatják. Én még nem próbáltam, de a fenti két kocsmazónában is lehet Apfelwein lelőhelyeket találni. Sőt a fáma szerint Alt-Sachsenhausen történelmi borozói abban az időben, amikor sok környékbeli szőlőst almafakertté alakítottak, koncepcionálisan változtak tömegével almaborozóvá. Ezek helyett hadd meséljek most az én első tudatos almaboros frankfurti kocsmavadászatomról.

Az almabort jellemzően “bembel” nevű kancsóban szolgálják fel, ami frankfurti szuvenírnek is számít. Ebből töltheted tipikus domború rombuszmintás almaboros pohárba.

Frankfurt kocsmai - Ebbelwoi - Kocsmaturista
fotó: Wikipedia

Belvárosi helyet kerestünk ehhez, az utca emberének ajánlására. A Konstablewache és a Hauptwache metrómegállós városi csomópontok között a Römer Pils Brunnen #9 (=Római Pils Szőkőkút, a főtér után elnevezve) figyelemfelkeltően kirítt a környezetéből. Járulékos éttermi jellege mellett méretes, sarkosan körbeszaladó bárja kellően biztatott. Az almabort sajnos nem Bembellel kaptuk, így nem lett ikonikus turistaélményünk, de a helylélek maradásra bírt. Kellemes, forgatagos belvárosi rusztikus gasztronómia, kajálós-piálós, sörözős-borozós, turistákkal és helyiekkel vegyesen. Egynek simán jó, de akár Az Egynek is jó. Még írok róla. 

Kocsmaturista - Römer Pils Brunnen - Kocsmaturista

Az almabor nem lett személyes kedvencem, de népszerű és büszke helyi termék. Egyszer ki kell próbálni. Legalább egyszer még neveznék rá én is, mert megtudtam, hogy operál egy almaborozós városnéző villamos (Ebbelwei-ExpreSSamire főleg bembel-minta van festve.

Frankfurt kocsmái - Ebbelwoi Expressz - Kocsmaturista
fotó kredit: frankfurt-tourism.de

Eddig azonban főleg sörben utaztam Frankfurt am Main területén.

Hogy sörözz Frankfurtban?

(ehhez a bekezdéshez a “konzulensem” a frankfurti Facebook és Instragram oldal, az Olivia Drinks Beer  szerkesztője volt.)

Frankfurt környékén leggyakrabban két nagyüzemi sörmárkával lehet találkozni az utcai cégéreken és a sörcsapokon is: a kolibris lógós hesseni (a tartomány) Licher

Frankfurt kocsmái - Licher sör Hessenből - Kocsmaturista
fotó kredit: www.licher.de

és a kifejezetten frankfurti Binding sasos címeres fehér címkével.

Frankfurt kocsmái - Binding sör banzáj a Majna parton - Kocssmaturista

Érzésre harmadik helyezett a dél-hesseni Pfungstädter Bier a patkós márkajelzéssel. Legtöbb helyen csak alap lager változathoz lehetett jutni és nem is igazán gyártanak ehhez képest kihágó típusokat.

Frankfurt kocsmái - Pfungstadter - Kocsmaturista
fotó kredit: neubierig.de

Az én ízlésem szerint közép-európai egyenlager ízük volt, úgy éreztem, hogy tényleg csak a helyi termék jelenségnek és nem az egyedi sörélménynek tettem tiszteletemet a fogyasztásukkal.

Németországra amúgy is jellemző, hogy regionálisan más-más többségi sörmárkát lehet kapni. Teljesen más visszatérő kínálattal találkoztam Frankfurtban, mint Aachenben vagy Berlinben. Mivel német sörből van dögivel, az egyező kategóriájú importtermékeknek látszólag jóval kisebb tér jut. A nálunk imádott cseh söröket kocsmákban például alig lehet találni, szerepüket teljesen betöltik a hazaiak.

A véletlenszerű kocsmai sörök közül legizgalmasabbaknak a búzasöröket találtam, amik új élményt adtak a Magyarországon nagy tételben kaphatóakhoz képest: a Franziskaner és a König Ludwig márkájú is meglepően ízlett. Pluszban néhány helyen a kölni kölsch fajta is kapható.

A kisüzemi sörkultúra egész Németországban arányosítva hátrébb jár, mint nálunk. Egy büszke, “címeres” történelmi sörnemzetnek nem diktált forradalmat egy belső szükségállapot. Náluk nem megoldáskeresés, hanem divatkövetés, korral haladás volt az, hogy meglovagolták ezt a hullámot, de persze az újdonság, a változatosság, egyszerűen “a más” itt is gyorsan hozta a magával a népszerűséget. A kocsmák és éttermek nagy gyárakkal való szerződése állítólag ott is korlátozza a természetes terjedést. Frankfurt kisüzemi sör szemszögből viszont még Berlintől is jócskán lemarad. A hagyományos kocsmák egy része tart csak néhány üveg kisüzemi sört. Ezek tetejébe néhány mai menő kisüzemi sörözője (kb. 4-5) akad csak nagy a választékkal. Közülük az egyik legismertebben, a Naïv-ban ( #10)  jártunk, ami tisztességes példány és a Kocsmaturistán is nagyobb reflektorfényt kap majd, de addig is bátran ajánlom a kisüzemi sörturistáknak. Magyar árakhoz képest viszont érezhetően drágább.

Frankfurt kocsmái - Naiv - Kocsmaturista

Egyébi italok a frankfurti kocsmákban:

A sörön és az almaboron kívül persze itt is minden italstílus kedvelője megtalálja a maga zsákmányát. A helyiek isszák a bort, schnapsot, és egyre menőbb a gin is, de ezek nem nevezhetők jellegzetességnek. Szemrevételezéses és megvitatásos alapon a Jägermesiter tűnt a legtöbbet fogyasztott röviditalnak. Amiről utólag hallottam, és legközelebb rámegyek, az az almaboros kocsmák rejtett tartaléka, a Mispelchen nevű almapálinka alapú röviditaegy benne úszó naspolyával. A legenda szerint – mint annyi minden mást a gasztrotörténelemben – ezt is átmeneti szükségállapot szülte: éppen nem volt hozzá alma a kocsmában.

Frankfurt kocsmái - Mispelchen - Kocsmaturista
fotó kredit: http://www.travelling-dippegucker.de

Frankfurti kocsmakalandok a külvárosban, Höchst és Nied

A belvárosi felfedezéseket kiegészítettük és eddig két kiesőbb kerület frankfurti kocsmáit kóstolgattuk: egyrészt az egykor külön városként létező Höchst óváros-képét kísérő rusztikusabb, hagyományosabb, egymástól mégis elütő vendéglátóit. Ez egy más világ most már Frankfurton belül és nagyon is megéri az utánajárást. Eddigi jó emlékeim a követkző höchsti helyekhez kötnek: Historisches Altstadtlokal (#11) (=történelmi óvárosi lokál, egy törzsvendégektől hemzsegő kiskocsma) az Alte Münze (#12) (=régi érme, egy fachwerk házas fogadó borozója), a  Stellas am Markt (#13) (=Stella “kocsmája” a piacnál, a höchsti piactér westernes berendezésű terebélyes ivója). Ezekhez képest nagyon más volt, a “höchsti resti” (Park Bistro #14) vastagon cigifüstbe és diszkófénybe burkolózó nagy pultjánál ülni. Höchst amúgy városrészként is hálás kirándulóhely: folyókkal, látványos gyaloghíddal vezetődik be a belváros irányából és utcái, terei, házai is nagyon vonzóak.

Frankfurt kocsmái - Höchst - Kocsmaturista

Az eggyel beljebb eső Nied területe sokemeletes házas lakótelepeket és a kertvárosi utcahálókat egyesít magában: itt inkább külföldiek által üzemeltetett (pl: szerb, török) kocsmákkal szembesültünk. Kínálatukban és megjelenésükben nem volt semmi rendkívüli, játékgépesek, cigifüstösek, de a vegyes nemzetiségű törzsvendégeik kötődtek hozzájuk, és szinte mind hajnalig dübörögtek: Caffe Bar Bonaparte (#15), Marketenderin (#16) (=háborús kantinos nő)Zum Schöppche Sport Bar (#17) (=a “Schoppe” pohárkához) Az utóbbi volt a legbarátkozósabb és legbarátságosabb hely közülük, de összességében ezen niedi kocsmák helyett inkább kétszer javaslom Höchstöt. Niedben egy 2015-ös élmény alapján a Holzkopp nevű vendéglő-sörözőt ajánlom szívesen.

Franlkfurt kocsmái - Nied városrész kocsmái - Kocsmaturista

A vasútállomás környéke – Bahnhofsviertel kocsmahelyzete

A főpályaudvar negyede (Bahnhofsviertel) megkerülhetetlen, kontrasztos pontja a városnak.

Frankfurt kocsmái - Hauptbahnhof - Kocsmaturista

Rossz hírű, de többszöri ott bóklászás után nem tűnt vészesnek. A magyaroknál nyomulósabb koldusokat tudom személyes élményként is említeni. Holott az üzleti negyed felhőkarcolóinak árnyéka már elér ideáig, sok erre a török és indiai kisbolt, a turistás csecsebecse bolt és kocsmákból is kisebb, egyszerűbb és gyengébb egységekkel szembesülsz. Ráadásul alig akadnak, mert pár sarokkal arrébb már átadják a helyüket a fehér abrosz melletti nyakkendős búzasörözésnek. A pályaudvarnak szinte az árnyékában a feltűnő O’Reillyes ír pubon túl ajánlom inkább a König Bistro & Bar-t (#18.) = Király. Török kajálda profillal szimbiózisban működő egyszerű, de kellemes, mozgalmas kocsma. Jobb, mint gondolnátok. A környéken az optimális középút.

Frankfurt kocsmái - König Bistro Bar - Kocsmaturista

A 19. és 20. frankfurti kocsmámról majd a következő, egyelőre záró részben mesélek, mert azok sehova sem sorolható különc, ínyenc találmányok. Az egyikről csak annyit, hogy ha a Kleinmarkthalle-ban (Kis városcsarnok) járnátok, okvetlenül menjetek fel az emeletre és ki a teraszra! Paradicsom nyílik. A 21. állomás, a vasútállomás környékén fellelhető kis bajor söröző, a Bavaria Point pedig bezárt azóta.

Végszó

Egyes online források és városlakói vallomások szerint Frankfurt is ismerte a saját renoméját az unalmasságáról és büszkén fejlődik és a Brexit után spekulatívan még nagyobb jövő is várhat rá. Szívesen folytatom még ott a felfedezéseket. Kíváncsi vagyok, hogy egyéb külső kerületek mit rejtenek és milyen hagyományos almaborozókra találok még vagy hogy veti meg a lábát a Craft Beer és a Berger Strassere is van miért visszamenni. Egy látványosan továbbépülő város, ami vendéglátásában mégis ápolja a hagyományait és szívesen nyúl vissza az alapokhoz. Érdekes és érdemes meglepni magatokat vele egyszer!

Nagyon köszönöm Rigó Boginak a többszöri vendéglátást, idegenvezetést és a közös élményeket, Oliviának az Oliva Drinks Beer-től és a Gabinak, a Frankfurti mesék blogtól a konzultációt.

Térképen a bejegyzés frankfurti kocsmái:

Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsmaélet és kocsmakultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista

A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.

Egyéb német vonatkozású írások a Kocsmaturistán:

1001 KOCSMA MESÉI – (Az 1000. kocsma alkalmából)

Áttévedés Eindhovenből Németországba

 

“Frankfurt 21 kocsma után – Hogy kocsmázz az európai New Yorkban?” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. “König Luther márkájú is meglepően ízlett. Pluszban néhány helyen a kölni kölsch fajta is kapható.

    A kisüzemi sörkultúra egész Németországban arányosítva hátrébb jár, mint nálunk. Egy büszke, “címeres” történelmi sörnemzetnek nem diktált forradalmat egy belső szükségállapot. Náluk nem megoldáskeresés, hanem divatkövetés…” Du schreibst schon viel Käse. Und die Kneipen, die Du in Frankfurt “entdeckt” hast …. Szőrnyű. Máskor jobban tetszett nekem, amit írtál.

    Válasz
  2. Köszönöm a figyelmeztetést, König Luther javítva König Ludwigra. Nem szúrtam ki, hogy elírtam.
    Remélem, legközelebb újra jobban fog tetszeni, amit írok.
    A kocsmák egyszer ilyenek, máskor meg olyanok. Én élvezem a változatosságot. Nem is célom csak jóba menni, a skála másik végére is kíváncsi vagyok.

    Válasz
  3. Szia, kedves Kocsmaturista!

    Tetszett az írás, nagyjából osztom is a véleményt a helyi német sörökröl, és majd még mazsolázok a blogon, mert érdekesnek tünik…anno Keszthely kocsmáiban túráztunk sokat egyetem alatt/helyett…/.
    Frankfurtban pár helyen voltam csak, és inkább alkoholmentes vonalon (soför, pfff), valamint egyszer betévedtünk egy melegbárba (mint nönemü heterók, de ez csak utána “esett le”), ahol jó volt a sör és a hangulat is, és nem lettünk kinézve, mellesleg Frankfurt egyik legöregebb (1526-ból fennmaradt) kocsmaépületéröl van szó.

    +1 nem kötözködés, de ” a kolibris lógós hesseni (a tartomány) Licher” ->jó lesz az a kolibri jégmadárnak is. 🙂

    König Ludwigból pedig mindenképpen a Dunkelt ajánlom, ha belefutsz valahol, de ezek az anyaszomorítók itt nem árulják a világos/búza verzió mellett, csak a bajorok.

    Válasz

Szólj hozzá!