A kocsmáktól elhatárolódás létezik. Még mindig vannak, akik elhatárolódnak magától a szótól is, mert azonosnak tartják az idézve fogatlan alkoholistákkal teli falusi köpködőkkel. Ha te nem vagy az és mégis szoktál kocsmába járni, akkor akár felháborodsz, sőt talán meg akarod védeni magadat, ne adj’ isten a kocsmázás teljes intézményét. Mondjuk úgy, elhatárolódsz az elhatárolótól. Pedig talán benned is van elhatárolódás…
Neked sem lehet teljesen mindegy, hogy milyen kocsmára nyitsz ajtót. Mi van, ha épp olyanra, amire illik a fenti állítás? Visszacsukod és igazolva a saját döntésedet továbbmész, esetleg még két percig kitárgyalod a partnereddel, hogy mit is láttatok a gyors körültekintés pillanataiban? Máris elhatárolódtatok ti is. Nem a kocsmázástól, de annak egy fajtájától. A szociális ívást egészen odáig le lehet csupaszítani, amikor az aluljáró kövén ketten összevesznek a pillepalackos tablettás bor soron következő kortyán. Ezzel szemben még óriási a népi elhatárolódás. Extrém kevesen éreznék, hogy de csatlakoznék, de lennék az ő “kocsmájuknak” része. Az ettől elhatárolókat általában kevésbé hibáztatjuk. Aztán lehet “felfelé” lépkedni az életképek létráján, és a dohány bolt mellett munkaszünetben fél-dekásokat menüben szlopáló fogyasztókon és a kisbolt körüli dobozos sörös gyűlésen át egyszer csak megérkezünk az alapkocsmákhoz.
Sokféle kocsmában járok a folytatásom kocsmatúrámon, de a legszélsőségesebbnek a pillanatképei jól az emlékezetembe égtek. Mélyen szomorú snittek láthatók emberek életéből. Az egész felé mutató megrendítő részletek. A kilátástalanság árnyéka. A pohárba, mint az élettel való egyetlen kapcsolatba kapaszkodó szikkadt arcú figurák, és bánatosan kérdő vagy kiüresedett tekintetek. Aki elhatárolódik, sokszor ettől határolódik el. Mindegy, hogy hogy beszél róla, inkább-nem-is-nézhetem együttérzéssel vagy undorral, ítélettel, akár gúnnyal, de elhatárolódik. És bizony egy kocsma megszabja a saját határait, hogy erre biztosít és tart-e fenn teret. Ez is egy megoldás, erre is van igény. Ez is egy kocsma, csak nem az egyetlen fajta kocsma. Én már csak azért is, bemegyek ilyen kocsmákba is, hogy szembenézzek az ember sokféleségével, akár az alkohol árnyoldalának következményeivel, és nézzem a teljes palettát. Nem egy idealizált képet akarok csak látni és fenntartani az amúgy összességében kedvelt kocsmavilágból, hanem mindazt, amit az magába foglal.
A kocsmáknak is van kasztrendszere, amiben persze van elágazás, de igenis van benne alsóbb és felsőbbrendűség is. Nem hivatalos ez, tagadhatjuk is, de tudjuk, hogy van. Valahol mindenki meghúzza a határt, hogy milyen kocsmába megy szívesen. Az a fontos, hogy ne a kocsma szónak húzzuk meg a határt, hanem az adott kocsmának. Ahogy egyesével döntünk ember és ember szimpátiája között, pont úgy dönthetünk kocsma és kocsma szimpátiája között is. Innét még nagyon messze vezet az út “felfelé”, akár túl magasra is, ahol ismét megjelenik az elhatárolódás új formája, amint megérkezünk a “sznob kocsmák” légkörébe.
Ha éltetem a kocsmáktól elhatárolódóknak a gondolatot, hogy ne tegyék, nem azért csinálom, mert bennem nincs elhatárolódás, csak felülbírálásra biztatok, hogy jó helyen húztuk-e meg a saját határvonalunkat. A kocsma fogalma nem ok az elhatárolódásra, az egyén, a közösség és a közeg lehet az, akivel konkrétan nem akarunk azonosulni, nem egy sokféle, sokrétű kategória. Keressük magunknak a kocsmai elhatárolódás optimális mértékét! Talán létezik.
A képek csak díszlet, nem képviselnek konkrétumokat.
Ha rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!
A Kocsmaturista eddig megénekelt helyszínei:
Egyéb írások a Kocsmaszociológia rovatban: