Lengyel kocsmák? – Nem harsogják annyian hírüket, mint a cseh társaikét. Így jóval kevesebb előítélettel kezdtem velük ismerkedni. Ráadásul csak egyszer jártam Lengyelországban mielőtt Kocsmaturistaként is belevágtam. A négy napos baráti nyaraláson telelésen (Krakkó, Zakopane) pedig úgy kellett lopnom az alkalmakat a menetrendből, hogy felfedezzek néhány pofás ellátó egységet és felfedjem a lengyel kocsmai karaktervonásokat. Így ez nem összefoglaló lesz, csak a legszínesebb krakkói kocsmaélményem regéje.
Krakkó Közép-Európa legnagyobbjaként jegyzett főtere (a 200×200 méteres Rynek Główny = kb. fő vásártér) annak patinás épületeivel, a már városháza nélküli Városháza tornyával, a “Krakkói fej” szobrával eleve egy üdítő vizuális és kulturális élmény.
Tele van utánjárásra érdemes titkokkal és legendákkal. Ennek a közegnek, még a megszokott adventi maskara is egész jól állt, kicsit bohókásan ugyan a méltóságához, de valahogy mégis öltöztette. Bizony nem gondoltam volna volna, hogy ezen a téren fogok rábukkanni az egyik leghangulatosabb, egyszerre belterjes és nagyon befogadó lengyel kocsmára, a Vis-á-vis-re (=szemközti). (530. állomás, 3. krakkói állomás)
Az az, amelyik előtt az életében a szomszédban gyakran fellépő ikonikus kalapos kabarés alak és össz-művészeti mecénás, Piotr Skrzynecki szobra ül, örökké egy-egy szál vagy csokor posztumusz hódolói ajándékvirággal a kezében. Szoborasztalnál olvas és kávézik örökkévalóságba öntött törzsvendégként, minden új betérő új helyi kocsmacimborájaként.
Helyes egyáltalán nyilvánosan elmesélni, hogy milyen eredeti és hiteles a háta mögött a főtérre ablakot nyitó kiskocsma? Kockázatos meghozni az emberek kedvét, nehogy a végén szájról szájra járjon a híre, és többé ne maradhasson ugyanolyan, mint amilyennek megszerettem. Mivel egy kicsi blog nem csinál “nyarat”, vállalom a kockázatot és mesélek.
Bejutás a Vis-á-vis-be, több felvonásban
Nappali fényben még a várost és a Királyi palota, a Wawel környékét akartam bejárni, de elhatároztam, hogy az alkony leszálltával rögtön visszatérek a Vis-á-Visbe. Zártkörű rendezvény volt, egy fotókiállítás színes, forgatagos megnyitója. – Egy művészkocsma? Azzal nehéz mellényúlni – gondoltam és még jobban be akartam jutni.
A szigorú ajtónálló viszont csak az elhárítandó turistát látta bennem, hogy megőrizze a helyiek és a meghívottak egységét. Nem nehezteltem a feladatáért (sőt), de tudtam, hogy kis idő múltán újra kell próbálkoznom, hiszen egyszer minden megnyitó véget ér. Amikor később megkérdeztem a terasz népét, hogy tart-e még, a fejet rázás után már az ajtóban elkezdtek érdeklődni hogy honnét jöttem. Walter, aki Németországból költözött ide pár éve, azonnal megörült, hogy magyar vagyok. Imádta az országunkat, bejárta az Északi-középhegységet, a Hajdúságot és a Balaton két partját is, mint errefelé sokan mások. Ő ugyan nem volt lengyel, de a helyieknek is azonnal mosolyba ugrott a szájszélük, amint felfedtem a származási helyemet. Rögtön rázendítettek a “lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát” lengyel változatával: “Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki”
Külön tetszett, hogy a beszélgetős helyiek Magyarországról nem csak budapesti és balatoni emlékeket sorolnak, hanem gyakran merült fel többek között “Tokáj”, Eger és Hajduszoboszló neve is.
Isten hozott a Vis-á-vis törzsben
Walter szerint is a legjobb helyre érkeztem itt a Vis-á-visben. És valóban…bejutottam végre és elindultam a bárhoz. A pult körüli felületeket nagyon szimpatikus módon a törzsvendégekről készült játékosan csámpás karikatúrák ékesítették.
Rögtön felismertem Waltert, a szintén emblematikus kalapjáról. Piotr szobrával együtt hárman voltunk jelen, akiknek ilyen-olyan kalap volt a védjele. A legendák szerint Piotr-t kalapban is temették el. Walter és én szerencsére még nem tartottunk 2016 decemberében.
Volt még egy papíralapú üzenőrendszer a bárban, ahol mindenféle okos telefonos felugró és értesítő, agyadba mászó alkalmazás helyett, a biztosan még a héten visszatérő vendégek a pultnál egymásnak üzengethettek. Aznap este, úgy tűnt, mindenki ismert mindenkit és talán ketten voltunk az amúgy tömött pár négyzetméteren, akik nem voltunk törzsvendégek. Ahogy rendeltem egy Zywiec sört (az egyik leggyakoribb alapmárka),
Walter rögtön magukhoz invitált, és kérte az asztaltársaság hölgytagjait, hogy hozzák ide nekem a kiállítás alapját képező fotóalbumot/könyvet. Pont egy világutazás válogatott fotói kerültek belőle falra.
A fotós már távozott ekkor. Miközben lapozgattam egy zongoraművész mellém ült, hogy nézheti-e ő is. Jan eredetileg lengyel, de Angliában és Amerikában is élt már, akkor épp Toszkánában lakott. Imádta Krakkót. Olaszul beszélgettünk. Ő magázott, én meg úgy tettem, mintha azt egyáltalán nem tudnék. Nem szeretem a magázódást és elhatároztam, hogy nem is fogok megtanulni. Azt viszont már felismerem, ha olaszul magáznak.
Két lánnyal az asztalnál angolul beszélgettem, Walterrel németül, a zongoraművésszel meg olaszul. Néha elhibáztam a célszemélyt, máskor pedig összefoglaltam a harmadik félnek a saját közös nyelvünkön, hogy mit beszéltem a másikkal, ha épp kérdezték. Közben pedig mindenkitől tanultam lengyelül is egy kicsit. Jan nemsokára elrohant elérni a buszát. Az olasz szekciót hamarosan Paolo egy calabriai szakács vette át. Egy perc sem telt esemény nélkül a Vis-á-visben. Végül zárás utánig maradtam a törzsvendégekkel és a pultossal.
Egy egy körre betévedt fiatal csapat a saját törzshelyüket ajánlotta következő állomásnak, ahova épp továbbmentek, hátrahagyva a nevet és címet. Le is léptem oda, amikor a teraszon egészen bizarra kezdett fordulni a beszélgetés egy helyi művésszel, aki azt jövendölte, hogy Orbán Viktor fogja visszavezetni a magyar és a lengyel népet közös eredeti otthonukba Kínába, amiben nekem segítenem kell őt. Senki más sem tudta biztosra, hogy miről beszél, de inkább átmentem a Stary Portba, mielőtt még Kínában találtam volna magamat.
Összességében viszont kiemelkedő emlék maradt a Vis-á-Vis. Már sokkal személyesebb és visszaváróbb tőle a krakkói főtér. Ide nem azért fogsz jönni, mert ritka italokat ihatsz, esetleg a legjobb lengyel kocsmakaját leled meg. Itt természetes lengyel kultúrkocsma-miliőt találsz, akár érdekes kiállítást, szívélyesen fogadó helyieket, igazi beszélgetéseket. Emlékezetes pillanat volt az is, amikor Walter egyszer csak pulthoz szaladt és meglepetésemre bekérte a Gyöngyhajú lányt. Mint később megtudtam ez egy visszatérő lengyel gesztus a magyarokkal szemben, bár nekem végül egy német játszatta le ebben a fonetikus lengyel verzióban:
Egy kedvenc lengyel kocsmám mindenesetre már van. Sőt, több kiskedvenc is, amikről még mesélek. Bátran ajánlom magyaroknak Krakkóban a lengyel kocsmázást, mert mindenütt barátként-rokonként fogadnak minket és mesélnek-mesélnek. Egyedül egy kínai lengyel-magyar népvándorlás vezetői szerepkörével szemben kell csak elővigyázatosnak lennünk, egyéni preferenciáink mértékében.
SZÁRAZANYAG TARTALOM:
Vis-á-vis Facebook oldal: KATT!
Nyitvatartás: 8:00-23:00
Cím: Rynek Główny 29, Krakkó 31-010
Ha rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!
Térképen a Vis-á-vis is:
AJÁNLÓ:
Egy másik kocsma, ahol törzsvendégek díszítik a falat, Bar Mercato, Bologna:
Itt pedig a legkedvesebb magyar törzskocsmáim meséje:
Vis-á-vis, isten hely. 🙂 2018 decemberében Paul McCartney koncertje miatt utaztunk Krakkóba, a főtéren sétálva nem volt kérdés, hogy ide, és csakis ide szeretnénk beülni. A teltházas helyen éppen egy asztal és két szék volt még üres, mintha csak nekünk hagyták volna ott. Folyt a sör, énekeltek bent a népek, baráti társaságok ittak együtt, öröm volt nézni, iszonyat hangulatos kis hely, pár négyzetméteren. A cikkben még említett Stary Port is nagyon kedves emlék, jó sörválasztékkal, kártyás fizetési lehetőséggel, a hangszórókból jó zene szól, beltér sarkai pedig remek kis sötét zugok, meghitt alkoholmámoros beszélgetésekre tökéletesen alkalmasak.