Padova nehezen adta magát kocsmákat illetően. A csak közepesen dicső végjátékához is még egy semmis kört futtatott velem, de ez a kör szerencsére tele volt egyéb jósággal, szépséggel és meglepetéssel.
(az első rész ITT olvasható!)
Visszaérve Padova belvárosába, először körbejártam az ámulatos Basilica di Sant’Antoniot (Szent Antal-bazilika), mellette Gattamelata hadvezér lovas szobrával, amit Donatello(!) alkotott. Könnyű fordulattal, de személyes túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a bazilika az egyik legszebb épület, amit idáig láttam.
Amúgy is, Padova egyre biztosabban tört fel arra a szintre, hogy képkockánként akartam időkapszulába menteni:
Közben megismertem “gondola” fantázianevű és alakú péksüteményt is,
viszont kocsmákat gyanúsan nem láttam továbbra sem. A BAR megnevezés Olaszországban lehet megtévesztő és takarhat a kocsmainál jóval éttermibb, kávézósabb, sőt akár cukrászdásabb profilt is, ha bekukkantunk:
A legtöbb megkérdezett – sőt szinte kizárólag – egy Pedrocchi nevű helyre küldött. Mondták, hogy nagyon népszerű, vagy hogy nagyon fog tetszeni, bár egy német joghallgató szerint öregeknek való.
Előbb azonban útra keltem helyi kézműves sörért ajándéknak a két főutca, a Via Roma és a Via Umberto I. találkozásához. Az utam egy főtéri piac mellett vitt el.
Volt külön esernyőárus stand. Indokoltnak találtam, tekintve az olaszok hiperérzékenységét az esőre.
Különböző zoknikat és egyéb kelméket politikusok képével árulták akciósan.
A főutcák már nem ragadtak meg annyira, mint Bolognában, de ez a kis kanális-kitekintés emlékezetes maradt.
Megtaláltam Casa della birra-t (=sörök háza) hatalmas választékkal, és beszereztem a hazaiaknak egy pár üveg Birra Antonianát.
Hamarosan tényleg durvábban rázendített az eső, de ekkora jajveszékelve menekülést, csoportos fedezékbe vonulást ennél a mennyiségnél még nem láttam. Mintha rádióaktív lett volna! Én kihasználtam kényszer-állomásozásra a főutca első legkocsma-hasonlatosabb helyét. Café Elisse (354. állomás, 1. padovai állomás)
Nem voltam elragadtatva: elegáns, de steril, bárhol lehetne. A mennyezet ellipszis alakú kivágása és lámpái karakteresek voltak, de elsőre ennyi!
A név is azt jelenti, hogy ellipszis és a Prato della Valle (=a völgy rétje) főtér alakjára utal. Alkalmi extrája lett, hogy meg lehetett figyelni innét az eső elől az árkádok alatt rejtőző lakosokat.
Jó volt kicsit írni és tiszta volt a WC. Hoztak valami kifejezetten finom pufit a sör mellé.
Inkább bisztró vonalon tűntek gazdagabbnak, a turista menü megbízhatóan sorakozott az étlapon: olasz péksütik, mindenféle tészta, rizottó és pár főfogás. Én voltam az egyedüli vendég, zártak is, így mennem kellett. A személyzet Olaszországhoz képes példátlanul zárkózott volt velem, de talán csak elkedvetlenítette őket az eső miatti forgalomkiesés. Nem akarnám lehúzni, nincs miért, egyszerűen nem az én műfajom. Eső nélkül, saját profilomból ide vélhetően be se térek. Könnyű falatozásra ettől még lehet jó.
Elég egyedi élmény volt a szinte evakuált főutcán lenni és csak alig néhány elszánt társ-turistával felfedezni Olaszország legnagyobb terének szobrait.
Hamarosan szigorúan a kocsmaturizmusomra koncentrálva elindultam a Pedrocchiba, de mintha a Central Kávéházba küldtek volna Budapesten, amivel nincs baj, csak még kevésbé a műfajom. A következő ajánlás pedig egy gimnáziumi menzára emlékeztetett. A kocsmákkal teli Bologna után, itt sok-sok utcát a nyakamba véve sem botlottam egybe se. A megkérdezettek szerint nincs itt kocsmanegyed, de hát Frankfurtban sem tudtak az utca véletlenszerű emberei Sachsenhausenről. Elkeseredésemben már egy amerikai bárban láttam a megváltást, de útközben megtaláltam egy kis vendéglőt, aminek volt egy külön bárrésze és oda betértem.
Folyt.köv.
Bologna bejegyzéseihez IDE kattints!
Ha pedig extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!