Íme az utolsó előtti pécsi kocsmacsokor:
A harmadik és negyedik pécsi éjszakámat Szigeti külvárosban töltöttem, ahova sietve már busszal volt célszerű menni, és ahol a turitsa-Pécshez képest egész más világ várt. A magyar szemnek természetes, ránk maradt panelvilágot váltotta fel egy családi házas övezet. Itt egy igen jó fej családnál szálltam meg, Daisynél és Dettinél (<na melyik lehet a női tag?) és gyerekeiknél. Nappal úgy használtam a környéket, mint egy helyi. Ide mentem ki bevásárolni és itt ebédeltem a közeli kifőzdében. Közben körülnéztem. Akadtak arra összkép-tarkító tényezők, pl. mai térkővel a mozdulatlan panelházak közé kanyarított frissebb korlenyomatot adó utak, terek.
Mivel közel volt az egyik nagy egyetemi épület, simán befészkelődhetett a környékre kávézó franchise és menő újhullámos street food bar is.
Hagyományosabb ellensúlynak pedig volt minimum 10-15 perc várakozási idővel büszkélkedő, népszerű lángosozó. A környéket nem jellemezte bőséges kocsmakínálat. Az a pár messziről látott panelház alatti kis garázs-kocsma kívülről jóval inkább a keretet adó betonkorszakhoz illett. Többségük már bezárt vagy épp azon volt, amikor este kijutottam a nagyvilágba. Látszólag nappali közönségre építenek inkább.
A belvárosba menet az egyik komolyabb kereszteződésben viszont még nyitva találtam a Csalogány presszót. (461. állomás, 8. pécsi állomás)
Olyan volt, mintha a Szomszédok kora 90-es évek beli TV-s “teleregény” világába léptem volna át a küszöbön, de ilyesminek képzeltem a szüleim fiatalkori meséi alapján a korabeli presszós és a szocialista hivatali bálos világot is. A széktámlák, a függönyök, az asztalterítők, a régi nagy járólapok, a színek, az arányok, sőt néhány vendég is egy megelevenedett elképzelés részeként vett körül.
Próbálom nem leírni az ilyen helyekre általam (is) túlhasznált klisét: időutazás. Leírtam, bocs… (fontos: ez csak a hangulatára vonatkozik!) Amúgy, a jelenével ezen az elmerengésen túl, aznap pont nem tudott lekötni. Hétfő este volt, 9 után, kevés ember, kevés történés, chips, mogyoró, ropi, átlagos sörök, átlagosan jó fröccs, csócsó, sötét, hangos zene, mégis záróra hangulat. Egy vicces megfigyelés az volt, hogy az egyik pult úgy nézett ki, mintha DJ pult lenne fából. (Talán az is volt?)
A pultos lány kedves volt. Mesélte, hogy amikor üzemel a terasz, akkor jóval nagyobb az élet. Mindenesetre ez volt a legkisvárosiabb hangulatú kocsma minden eddig pécsi hely közül. El tudnám képzelni egy negyed ekkora városban is (Pécs kb. 150.000 fős).
Mivel szokásomhoz híven folyamatosan ajánltattam a helyiekkel kocsmákat, és sokak véleményt kérdeztem a kocsmaéletről, néhány név többször elhangzott. A Vödör Café is, és talán ez volt a legmegosztóbb mind közül. Voltak, akik sznobnak titulálták, mások nagy mosollyal a kedvenc helyüknek. Nagyon kíváncsi voltam tehát, hogy én mit fogok találni, amikor megérkezem.
Nem értettem a szélsőséges érzéseket. Számomra pont egy kiegyensúlyozottan középen maradó kocsmának tűnt magában, feltűnően sok rikító zölddel a színhasználatában, ami nyilvánvaló tudatos koncepció része. Hétfő este itt sem sokan tobzódtak. A két teremből a belsőben egy fiatal lányokból álló quartet szürcsölte az italait, a külsőben két srác lazult.
A Vödör elég új, akkor alig két éves volt. Letisztult, céltudatos, modern megjelenést választott, emiatt elsőre steril és távolságtartó is lehet, de ha jobban megnézzük a laza falfirkákat, máris barátkozósabbnak jön le a megközelítés.
Marci, az üzletvezető, akivel ekkor találkoztam, jópofa, spannolós figura volt, vele dumáltam, miközben a pultnál hosszúlépéseztem. Mesélt az egyetemi és a kocsmaéletről, és arról, hogy mennyire nem mentek már a régi talponállók és milyen sok megszűnt közöttük. Marci közvetlensége még barátságosabbá tette a helyet az így zölden nem annyira pacsizós, nagyon világos és szó szerint is kávézósan tiszta megjelenése felett. Ízlés kérdése ez. Én alapból jobban bírom a félhomályos lebujokat, van aki más meg ezt, de első blikkre az idézett sznob jelzőtől távol áll.
A nevét onnét kapta, hogy vödörben is szolgálnak fel koktélokat.
Akkor nem volt kajaválaszték már (és még), de egy hamburgeres korszak már lezajlott. Jó visszajelzéseket kapott ugyan, de nem fogyasztották elegen. Legutóbb azt olvastam, hogy nem adják fel, konyhát fejlesztenek. Nagyon helyes! Visszanézek!
Összességében egy létjogosult helyszín a Vödör Café Pécsenek ezen a pontján. Nagyon hangulatos tér (Jókai) peremén található, és az ide nyíló terasz már eleve egy áldás.
A bel-külcsín meg azért életképes, mert a finomabb női közönségnek is elég biztató, bátorító a belépésre és a maradásra. Ahol pedig megjelennek a csajok, ott megjelennek a srácok is. Ilyen ez a pillangóeffektus! Extra, hogy elvileg itt csapolnak egyedül hidegkomlós Drehert a városban és úgy hallottam, hogy a borlap változatosságára is figyelnek. Ha tényleg lesz valami kreativ konyha, végképp jó lesz! Úgy érzem, jó kezekben is van. Én drukkolok.
A Jókai teret ezzel még nem hagytam el. Mentem a szomszédba is.
Folyt.köv.
Térképen a Csalogány és a Vödör Cafe is:
Ha extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!
Korábbi írások a Pécs sorozatban: